Hazaküldte Hingis exét Federer

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 11. 22:34
Erődemonstrációt tartott Roger Federer a Bercy-csarnokban, ahonnan Martina Hingis korábbi kedvesét, a cseh Radek Stepaneket sikerült hazaküldenie negyvenöt perces küzdelem után. Sorozatban 11-edszer nyert a svájci és negyeddöntőzhet az osztrák Melzer ellen a párizsi Mastersen.


Kegyetlenül lesújtott Federer az első szett végén egy rendkívül koncentrált Stepánek ellen, 5:4-nél harcolt ki először bréklabdát, rögtön kettőt. Az elsőt még veszni hagyta, a másodikat már nem, egy gyönyörű fonák röptével tett pontot a szett végére.

Tizenkét összecsapásból tízet megnyert ezt megelőzően a világranglistán 41. cseh játékos ellen, kettőt elveszített, de mindkettőt salakon, a kemény pálya neki kedvezett.

Ott folytatta, ahol abbahagyta, elvette Stepánek adogatását (megint a második bréklabdát értékesítve) és showműsort rendezett a második játszmában. Széles repertoárjából felvillantott egyet, s mást, hogy rövid úton, negyvenöt perc alatt lezárja a meccset. Tizenegy találkozó óta nem tud veszíteni a Stockholmban és Bázelben is tornagyőztes zseni.

Federer azzal a Melzerrel mérkőzhet a negyeddöntőben, akit idén már két Grand Slam-viadalon (Wimbledon, US Open) is félresöpört az útból. Ha ez ismét sikerül neki, abban az esetben pályafutása során először kvalfikálja magát a legjobb négy közé a BNP Paribas Openen.

BNP PARIBAS MASTERS, PÁRIZS, 2,228 MILLIÓ DOLLÁR, NYOLCADDÖNTŐ:
Federer (svájci, 1.)-Stepánek (cseh) 6:4, 6:3

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Kialakult a londoni álomnyolcas
Kialakult a november végi ATP-világbajnokság mezőnye a párizsi Masters csütörtöki játéknapján: Andy Roddick, Tomas Berdych és David Ferrer váltotta meg az utolsó három belépőjegyet....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Kiejtették a címvédőt Párizsban
Megtréfálták Novak Djokovicsot a párizsi Masters harmadik fordulójában, a hazai kedvenc Michael Llodra két szettben győzte lei a címvédő, világranglista-harmadik szerbet....
Tovább a teljes cikkhez »