Djokovics: Csak szerencsével nyertem

Szerző: SHLétrehozva: 2011. november 22. 01:29
Novak Djokovics meccspontot hárítva nyert Tomás Berdych ellen első mérkőzésén a londoni ATP-világbajnokságon. A szerb világelső a szerencsének is tulajdonítja, hogy már hétfő este megszületett idénybeli 70. győzelme.


Novak Djokovics az első szettet elbukva harmadik játszmára kényszerült, amelynek 12. gémjében meccslabdához jutott Berdych – a lehetőséggel azonban nem tudott élni.

A belgrádi klasszis bevallotta, egy szava sem lett volna, ha a mérkőzés után neki kell gratulálnia az ellenfélnek.

„Minden dicséretet megérdemel. Azt hiszem, a meccs nagy részében ő volt a jobb játékos” – mondta rendkívül (ön)kritikusan Djokovics, aki 70. sikerét aratta a mostani szezonban.

„Szerencsés voltam. A végéhez közeledve volt néhány peches ütése, így sikerült felülkerekednem.”

„Egy ilyen tornán csúcsformában kell játszani, de én nem voltam csúcsformában, ellenben végig küzdöttem” – adott magyarázatot Nole arra, hogy akkor mégis miért ő került ki győztesen a párharcból.

A világranglista vezetőjét láthatóan nehézségek hátráltatták, legutóbb a párizsi tornát vállsérülés miatt kellett feladnia.

Londonban viszont két csoportmérkőzés még vár rá a tervek szerint, Andy Murray és David Ferrer ellen.

ATP WORLD TOUR FINAL, A-CSOPORT. 1. FORDULÓ:
Novak Djokovics (szerb, 1.)-Berdych (cseh, 7.) 3:6, 6:3, 7:6 (7-3)



KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Murrayt és Britanniát is meglepte Ferrer
Megvan a londoni férfi tenisz-világbajnokság első meglepetése, hiszen a britek kedvence, Andy Murray tulajdonképpen két egyértelmű játszmában, pontosan kétórás ütközetben 6:4, 7:5-re kikapott a spanyol David Ferrertől az...
Tovább a teljes cikkhez »