KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "TOMAS_BERDYCH"
A csoportkör a végállomás Ferrernek 2013. november 6. 23:47 Tomás Berdych mindkét szett kilencedik játékéban lebrékelte David Ferrert, ez pedig azt jelenti, hogy kiejtette a spanyolt a londoni ATP-világbajnokságon, és életben tartotta saját reményeit az elődöntőbe jutásra. A cseh játékos bivalyerős szerváira ezúttal nem volt ellenszere a múlt héten, Párizsban a döntőig menetelő Ferrernek, aki már a 83. meccsét abszolválta a szezonban.
 
Rafael Nadal harmadszor is világelső 2013. október 5. 08:35 Nem kellett sokáig aggódniuk Rafael Nadal szurkolóinak, hogy kedvencük hétfőtől valóban visszafoglalja-e a trónt a férfiteniszben. A pekingi ATP 500-as Grand Prix első elődöntőjében a spanyolnak győznie kellett ahhoz Tomas Berdych ellen, hogy a további eredményektől függetlenül újra a ranglista élére kerüljön. A mérkőzés mindössze 37 percig tartott, mert a mallorcai 4:2-es vezetésénél, az első játszmában a cseh feladta a küzdelmet. Nadal sorozatban tizenötödször bizonyult jobbnak Berdychnél (előtte 1:3-ra álltak).
 
Berdychék döntőben, Djokóék hátrányban 2013. szeptember 15. 01:07 Tomás Berdych és Radek Stepanek a várakozásoknak megfelelően esélyt sem adott a Zeballos, Berlocq duónak a prágai keménypályán, 11 ezer néző előtt, így Csehország címvédésért játszhat az idei Davis-kupa-döntőben, november közepén. Argentína 0-3-mal búcsúzott az elődöntőben, tavaly is a csehek ellen bukott el ebben a szakaszban, akkor salakon, hazai környezetben.
 
Bajban a csehek, most kezdődik a tánc 2012. november 18. 15:33 Pályafutása során másodszor adatott meg Tomas Berdychnek, hogy maradandót alkosson teniszezőként, de miként a 2010-es wimbledoni döntőben sem tudott a csúcsra érni, úgy most hazai környezetben, a honfitársai előtt sem volt képes átlépni a saját árnyékát. A lecke nem tűnt megoldhatatlannak: le kell győznie David Ferrert és akkor a csehek 1980 után másodszor is elhódítják a Davis Kupát. Berdych 2012-ben nem kapott ki DK-mérkőzésen (hat egyéni és négy páros meccsen maradt veretlen), de Ferrer ellen az első pillanattól futott az eredmény után. A szokásosnál is agresszívabban teniszező Ferrer csak egyszer bizonytalankodott, a 3. játszmában 4:2-ről visszaengedte a cseh legényt, de összességében a vártnál simábban intézte el őt: 2 óra 24 perc alatt 6:2, 6:3, 7:5. Egyenlítettek tehát a spanyolok (2:2), jöhet a mindent eldöntő ötödik felvonás!
 
A cseheknél az előny, de nincs még vége 2012. november 17. 17:20 Hiába nem került ágyba éjjel kettő előtt Tomas Berdych, a 100. Davis Kupa-döntő szombati folytatásában nem látszott a játékán a fáradtság. A címvédő spanyolok a friss világbajnok kettősüket vetették be, de a jó kezdés ellenére Marcel Grannolers és Marc Lopez (ezen a szinten mindketten újoncnak számítanak) nem bírt a házigazdák rutinos kettősével. Radek Stepanek és Tomas Berdych a prágai O2 Arenaban nagyot alakított, a tizenötezres publikum előtt 3 óra 19 perc alatt 3:6, 7:5, 7:5, 6:3-ra nyert, így a csehek 2:1-re vezetnek a vasárnapi két egyes előtt. Történetük második DK-diadalához elég lenne már csak egy meccset hozniuk, de a vendégek sem esélytelenek, még fordíthatnak.
 
Csatát nyert a cseh, de milyen áron 2012. november 16. 22:00 Az már biztos, hogy csak vasárnap dől el, ki nyeri a 100. Davis Kupa-döntőt. A pénteki két egyes után 1:1-re állnak a csehek a címvédő spanyolokkal Prágában. A második mérkőzés több izgalommal szolgált, mint az első: Nicolas Almagro nem csak húzogatta az oroszlán bajszát, de majdnem le is terítette. Tomas Berdych sokáig magabiztosan teniszezett, nem véletlenül bizonyult jobbnak az idén négyszer is a spanyolnál (igaz, egyszer azért kikapott tőle tavasszal) és nyerte meg a legutóbbi tíz meccsét a Davis Kupában (2012-ben száz százalékos a teljesítménye). A spanyolok sebezhető pontjaként elkönyvelt Almagro 3 óra 58 perc alatt 6:3, 3:6, 6:3, 6:7, 6:3-ra kapott ki, a negyedik szettben brékhátrányból fordítva. A hétvégi folytatásban annak azért lehet jelentősége, hogy a csehek legjobbja majd éjfélig pályán volt és David Ferrerrel szemben rá minden bizonnyal szombaton is szerep vár a párosban.
 
Berdych barátnője a fotósok kedvence 2012. november 16. 17:29 A párbaj még csak most kezdődött Csehország és Spanyolország között a tenisztörténet 100. Davis-kupa-döntőjében, de lefogadnánk, hogy a verseny királynője a hazaiak első számú teniszezőjének, Tomás Berdychnek a barátnője lesz Prágában. A világranglistán hatodik játékos rendkívül felszabadultnak tűnt a lelátón a cseh modell Ester Satorovával az oldalán (tavaly november óta vannak együtt), pedig a játéknap második mérkőzésén nagy nyomás nehezedhet a vállára, Nicolás Almagro ellen mindenki győzelmet vár tőle.
 
Berdych bejelentkezett az elődöntőre 2012. november 7. 23:56 Javítani tudott Tomás Berdych a londoni ATP-világbajnokság A-csoportjában, a második fordulóban, és életben tartotta az esélyét az elődöntőre, miután nehezen, három játszmában verte a francia Jo-Wilfried Tsongát (7:5, 3:6, 6:1). A cseh játékosnak Novak Djokovicsot is le kellene győznie a továbbjutáshoz, ebben az esetben akár az eddig hibátlan szerb is elbukhatná a négy közé jutást, de ennek viszonylag kicsi a valószínűsége (ehhez Berdychnek és Murray-nek is két szettben kellene nyernie).
 
A skót bírta jobban a viharos szelet 2012. szeptember 8. 22:24 A skót bírta jobban a viharos szelet Andy Murray már döntős a US Openen: a harmadik kiemelt skót, az időnként orkánerejű szélben rendezni tudta a gondolatait a maratoni első szett elvesztése után és 3 óra 58 perc alatt 5:7, 6:2, 6:1, 7:6-ra verte a két napja Roger Federert búcsúztató Tomas Berdychet. A szél erejére jellemző, hogy egyszer, miközben Murray épp adogatott, a székét és a táskáját úgy repítette be a pályára, mint valami papírpoharat. A szuper szombat első felvonása nem a teniszről szólt, inkább arról, ki tud jobban alkalmazkodni a gyakran irreális körülményekhez. Berdych nagyot küzdött, 15 fogadóelőnyt hárított (22-ből), a negyedik játszmában 2:6, 1:6, 0:3-nál feltámadt, de a londoni olimpia aranyérmese idejében kapcsolt, hogy még nincs vége és a szettet záró rövidítést ő bírta jobban (2:5-ről, illetve 5:6-ról fordítva). Andy Murray pályafutása 5. Grand Slam döntőjére készülhet, az első négyet, akárcsak edzője, Ivan Lendl elvesztette.
 
Kiütötték Roger Federert a US Openen 2012. szeptember 6. 05:37 Hiányozni fog a US Open hagyományos szuper szombatjáról Roger Federer! A világelső svájci sorozatban nyolcszor játszott elődöntőt Flushing Meadowsban (a 60. születésnapját szeptember 2-án ünnepelt Jimmy Connors 1974-től 12-szer jutott a legjobb négy közé New Yorkban), de ezúttal a cseh Tomas Berdych már a nyolc között elgázolta az Arthur Ashe stadionban. A parádés napot kifogott Berdych a döntőbe jutásért a skót Andy Murray ellen játszik, bár nem sokon múlt, hogy Marin Cilics elbúcsúztassa a londoni olimpia aranyérmesét. A nőknél Serena Williams került utolsóként a legjobb négybe: szenzációsan teniszezve állította meg Ana Ivanovicsot (58 perc alatt 6:1, 6:3). Az olasz sara Errani lehet a következő áldozata az amerikainak.
 
Következő »