Arn Gréta 12 játék után búcsúzott

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 10. 00:28
Alighogy elkezdődött, már véget is ért Arn Gréta tornája Indian Wellsben (4.5 millió dollár összdíjazás, keménypálya), a magyar lány az első szett végén, a rövidítés alatt kényszerült feladni a találkozót sérülés miatt az olasz Sara Errani ellen, a legjobb 64 közé jutásért rendezett mérkőzésen.


Arn két mexikói negyeddöntővel a háta mögött utazott Kaliforniába, ahol nem kedvezett neki túlságosan a sorsolás, az olaszok feltörekvő tehetsége, a világranglistán nála 13. hellyel előrébb rangsorolt Errani várt rá az első fordulóban.

A jövő hónapban 32. születésnapját ünneplő kiválóságunk a múlt héten, Monterreyben 4:6, 7:5, 6:4-re megverte az olaszt nyolcaddöntőben, de így is lett volna mit törlesztenie, 2-1-re vezetett ellene összesítésben a fiatal ravennai lány.

Fordulatos, roppant kiélezett játszmában találták magukat, 2-0-ra az olasz húzott el, aztán Arn fordított, de nem tudta megőrizni brékelőnyét 3:2-es vezetésnél. A tizenegyedik játékban újra a magyar került lépéselőnybe, hiába, nem tudta kiszerválni a szettet, játszmalabdát hárítva kényszerítette tie breakre riválisa.

A rövidítésben 2:1-es olasz vezetésnél dobta be a törülközőt a magyar lány sérülés miatt, így most már Szávay Ágiba vethetjük minden bizodalmunkat. A rutinos amerikai Craybas ellen rajtol legelőkelőbb helyen rangsorolt teniszezőnőnk csütörtök este.

BNP PARIBAS OPEN
WTA-TORNA (PREMIER), INDIAN WELLS, 4.5 MILLIÓ DOLLÁR, KEMÉNYPÁLYA
Errani-Arn 6:6, 2-1-nél Arn feladta a küzdelmet

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Két meccsre a világelsőtől Szávay
Harminchat éves amerikai riválissal, a szabadkártyás Jill Craybasszel kezd Szávay Ágnes a magyar idő szerint csütörtökön kezdődő Indian Wells-i tenisztornán (4.5 millió dollár összdíjazás, keménypálya). A főtábla másik magyarja,...
Tovább a teljes cikkhez »