Két meccsre a világelsőtől Szávay

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 8. 12:38
Harminchat éves amerikai riválissal, a szabadkártyás Jill Craybasszel kezd Szávay Ágnes a magyar idő szerint csütörtökön kezdődő Indian Wells-i tenisztornán (4.5 millió dollár összdíjazás, keménypálya). A főtábla másik magyarja, Arn Gréta a nála 13 hellyel előrébb rangsorolt olasz Erranit kapta a sorsoláson.


Szávay idén még egy versenyen sem indult, 155 nap után láthatjuk ismét a pályán, rögtön a WTA Tour egyik legnépszerűbb állomásán, Indian Wellsben, azon kevés tornák egyikén, ahol a férfi- és a női mezőny színe-java képviselteti magát.

A 22 éves magyar lánynak Craybas esetleges kiejtése után kellene csak igazán nekigyürkőznie, a papírforma szerint Klejbanova várna rá (a WTA-rangsor 24.-je), egy az orosz elleni bravúrral pedig megváltaná belépőjét a világelső Wozniacki elleni küzdelemre.

Hosszú sérülése után foltolva haladna Szávay, ezt hivatalos honlapján olvasható, február közepén adott terjedelmes nyilatkozatában fejtette ki:

"A legjobb harminc a reális cél. Így jövőre Ausztráliában már kimelt lehetnék és az Australian Openen elért jó eredmény esetén már a húsz közé kerülhetnék."

Craybas már 15 éve szerepel a profik között, legjobb ranglistahelyezése 39. volt, míg jelenleg a 98. helyen áll a WTA rangsorában. A jobbkezes játékos idén 8 mérkőzésből 3-at nyert meg.

Arn Gréta azzal az Erranival meccsel a legjobb 64 közé jutásért, akit a múlt héten, Monterreyben 4:6, 7:5, 6:4-re megvert a nyolcaddöntőben, de akinek még mindig van mit törlesztenie, 2-1-re vezet ellene összesítésben az olaszok üdvöskéje.