Andy Murray egy szett után ébredt fel

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 1. 22:32
Andy Murray szetthátrányból állt fel Carlos Moya ellen a Cincinnatiban zajló férfi tenisztornán a Mestersorozat hetedik állomásán. A skót versenyző azonban a második felvonást 6:3-ra a harmadikat 6:1-re nyerte, és a legjobb négy közé jutott. Ivo Karlovic két szettet nyert rövidítésben Philipp Kohlschreiber ellen, ami elegendő volt a legjobb négy közé jutáshoz.


 

Az első felvonásban egyetlen jelzőt lehetett használni Andy Murray szervajátékára: borzalmas. A skót a mérkőzés ezen szakaszában csak harminckilenc százalékban ütötte be az első adogatásait, és a második szerváinak is csupán a harminchat százalékából nyert pontot.

 

A folytatásban Murray játéka jelentősen feljavult, Moya öt bréklabdájából négyet hárított, és mivel kétszer elnyerte a spanyol adogatását, így 6:3-ra meg is nyerte a második felvonást.

 

A mindent eldöntő játszmában aztán a skót lejátszotta a pályáról Moyát, hiszen ekkorra feljavult az adogatása, és a második szervának nagy részéből is pontot ért el, háromszor brékelt is, és 6:1-re hozta a szettet.

 

A felső ág másik párharcát az elődöntőért Ivo Karlovic vívta Philipp Kohlschreiber ellen. A horvát nem kis önbizalommal léphetett pályára, hiszen csütörtökön kiejette a világelső Roger Federert, köszönhetően elsősorban a remek szervajátékának.

 

Ezt ezúttal is bevetette a verseny tizenhatodik kiemeltje, hiszen az összecsapáson tizenhárom ászt ütött. A horvát ezúttal sem a fogadójátékát csillogtatta, hiszen mindössze egyszer volt esélye előnybe kerülni, de azzal sem élt.

 

Karlovic végül 7:6, 7:6-ra nyert, így ő lesz Murray ellenfele a 2 millió 615 ezer dollár összdíjazású torna elődöntőjében.

 

CINCINNATI, 2, 615 MILLIÓ DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, NEYGEDDÖNTŐ:
Karlovic (horvát, 16.) – Kohlschreiber (német) 7:6 (8-6), 7:6 (7-3)
Murray (brit, 8.) – Moya (spanyol) 2:6, 6:3, 6:1