A huszadik aranyra várunk birkózásban

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 8. 22:41
Sorozatunkban azoknak a sportágaknak a hazai történetét vesszük górcsõ alá, amelyeknek sportolói legsikeresebben képviselték hazánkat az ötkarikás játékokon. Harmadikként stílszerűen a harmadik legeredményesebb sportágunk, a birkózás került sorra. 1936-ban Berlinben három versenyzőnk is a dobogó legmagasabb fokára állhatott, később olyan birkózóóriásokat adtunk a világnak, mint Kozma István, vagy Polyák Imre.


Már az elsõ újkori olimpián Athénban is szerepelt magyar birkózó. A teniszben az elõdöntõig, azaz harmadik helyezett és a súlyemelésben hatodikként záró Tapavicza Momcsiló ebben a sportágban is elindult. Igaz, akkor csak egyetlen kategóriában mérkõztek meg az atlétikai versenyek keretében. Mindenesetre a magyar fiú öt induló közül végül negyedikként zárt.

 

Hõskor két arannyal

Mivel négy évvel késõbb Párizsban nem rendeztek birkózóversenyeket, nyolc év múlva pedig mindössze négy magyar (két úszó és két atléta) indult St. Louisban, így 12 évet kellett várni az újabb magyar birkózók olimpiai szereplésére. A várakozás azonban nem volt hiábavaló, miután a nehézsúlyú Weisz Richárd, a döntõben az orosz Petranoffot legyõzve megszerezte a sportág elsõ magyar olimpiai aranyérmét. Ezt négy évvel késõbb a kiskunfélegyházi Varga Béla bronzérme követte, majd az I. világháború és az azt követõ csonka olimpia miatt újabb tizenkét éves szünet következett.


1924-ben Párizsban elõször szereztek két érmet is versenyzõink: Keresztes Lajos második, Badó Rajmund harmadik lett. Amszterdamban azonban Keresztes eggyel elõbbre lépett, s birkózóink már a második olimpiai aranyukat ünnepelhették. Rajta kívül még Papp László is ezüstérmes lett.


Elõretör a szabadfogás

Az amszterdami olimpia még egy dolog miatt lett nagyon fontos: a pehelysúlyban negyedik helyen záró Kárpáti Károly megnézte a szabadfogású versenyeket - a magyar birkózók addig csak a kötöttfogást ismerték és csak abban indultak -, s az olimpiáról hazatérve elkezdte a többiekkel is megismertetni ezt a fogásnemet is.


Bemutatója oly annyira sikeres volt, hogy két évvel késõbb a mieink már négy éremmel, köztük két arannyal tértek haza az Európa-bajnokságról. Újabb egy esztendõ múlva pedig már hat érem (két arannyal) volt a mérleg. A mieink a Los Angeles-i olimpián is elõretörtek, hiszen Zombori Ödön és Kárpáti Károly ezüst-, Tunyogi József pedig bronzérmes lett. Elõbbi kettõ négy évvel késõbb Berlinben arannyal tette fel pályafutására a koronát. Ekkor azonban a kötöttfogásúak is kitettek magukért, miután Lõrincz Márton arany, Palotás József pedig bronzérmet szerzett. Ez a három berlini arany mindeddig a birkózók legsikeresebb szereplése. A második világháborút követõen is tartott még egy darabig a szabadfogásúak lendülete, így 1948-ban a nehézsúlyú Bóbis Gyula révén újabb gyõzelmet ünnepelhetett a fogásnem, sajnos azonban mind a mai napig ez az utolsó magyar szabadfogású olimpiai aranyérem.


Bóbis sikerén kívül további három kötöttfogású birkózónk állhatott még fel a dobogó alacsonyabb fokaira, köztük a váltósúlyú Szilvásy Miklós, aki azonban négy évvel késõbb már aranyra cserélte az ezüstöt. Rajta kívül 1952-ben Hódos Imre is gyõzni tudott, míg a fiatal Polyák Imre ezüst-, Gurics György pedig bronzérmet szerzett.


Polyák és Kozma legendává vált
Az akkor még mindössze húsz éves Polyákot Helsinkibe elsõsorban tapasztalatszerzés céljából küldték ki, a melbourne-i olimpiára viszont már, mint világbajnok érkezett. Az eredmény azonban megint ezüst lett. Csakúgy, mint négy évvel késõbb Rómában. Három ezüst után más már lehet, hogy feladta volna, de nem Polyák Imre, aki belefogott negyedik olimpiai ciklusába is és harminckét évesen végül mégis a csúcsra ért.

 

1964-ben egy másik magyar birkózóklasszis született, Kozma István, a Vasas nézézsúlyú versenyzője római negyedik helye után a tokiói olimpiára már megérett az aranyéremre, fájós térddel is elintézte az orosz Roscsint. A Keresztes Lajos által felfedezett Kozma "Pici" négy évvel késõbb Mexikóvárosban ugyancsak sérülten ismételni tudott, így õ volt az elsõ, s a mai napig az utolsó magyar birkózó, aki kétszeres olimpiai győztesnek mondhatta magát. A tizennégyszeres magyar bajnok, háromszoros világbajnok nem csak termetével, hanem teljesítményével is kiérdemelte a sportág óriása címet. Harmincegy évesen már München felé kacsintgatott, a sorsa azonban - valahol fent - egészen máshogy volt megírva. Budapest belvárosában autóbusszal ütközött kocsijával, s nem sokkal a baleset után veséje feladta a szolgálatot, utolsó küzdelmét elveszítette... Egy ország és az egész birkózóvilág rendült meg 1970. április 9-én.

 

Kozmán kívül Mexikóvárosban Varga János is gyõzni tudott, így zsinórban másodszor sikerült két arannyal hazatérnie versenyzõinknek. Ráadásul ekkor a két elsõ hely mellett két bronzérmet is szereztek birkózóink.

 

A Tus-király olimpiája
Négy évvel késõbb, a müncheni olimpián Hegedûs Csaba állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, azok után, hogy egy évvel korábban minden mérkõzését tussal nyerte a világbajnokságon. Ráadásul ez volt a magyar sport századik olimpiai aranyérme is. Hegedûsön kívül négy bronzérmet szereztek még versenyzõink.

 

Montreálban aztán megszakadt a három olimpián át tartó aranyszéria, hiszen Balla József ezüstig, Réczi László pedig bronzéremig jutott. Négy évvel késõbb Moszkvában Hegedûs Csaba már mint szövetségi kapitány dirigálta a válogatottat, amely egy évvel korábban négy aranyéremmel tért haza a San Diegóból, a világbajnokságról. Csapatunk az olimpiárn is két aranyérmet - Kocsis Ferenc és Növényi Norbert - és további öt dobogós helyezést szereztek, amely minden idõk legjobb magyar birkózó éremtermése volt.


Sajnos Los Angelesbe a többiekkel együtt a birkózók sem utazhattak el, pedig jónéhány aranyesélyes versenyzõnk volt ekkor is. Szöulban az eredetileg esélytelen nek hitt Sike András gyõzött, míg a favorit Komáromi Tibor kénytelen volt beérni az ezüstéremmel.


Barcelonában, 1992-ben is folytatódott a sikersorozat, a csapat ét aranyéremmel zárt, miután Repka Attila és Farkas Péter is az elsõ helyen végzett.

 

Ínséges idõszak…
Ezt követõen azonban ínséges évek következtek. Ez elsõsorban a Szovjetunió felbomlásának volt köszönhetõ, hiszen amíg korábban csak egy, a remek szovjet iskolából kikerülõ versenyzõvel kerülhettek szembe, ez a szám azonban hirtelen nyolc-tízzel nõtt. Így aztán 1996-ban az fordult elõ, ami 1896 óta soha sem: érem nélkül maradtak birkózóink.


Sokkal jobb elõjelek Sydney elõtt sem voltak, ám Bárdosi Sándornak mégis sikerült ezüstérmet szereznie, s bizony az aranyról is csak hajszállal maradt le. Aztán Athénban már újra aranyat ünnepelhettünk, miután a meglepetésember, Majoros István diadalmaskodott. Ez volt birkózóink tizenkilencedik olimpiai aranyérme, s reméljük, nem kell újabb tizenkét évet várni a huszadikra. Ezért a köttöttfogás 66 kg-os versenyszámában induló Európa-bajnokunk, Lőrincz Tamás tehet a legtöbbet...