Mi a közös németekben és oroszokban?

Szerző: Jakab JózsefLétrehozva: 2012. augusztus 7. 12:15
Túl az olimpia felén, a hajrához közeledve érdemes egy pillantást vetni az éremtáblázatra; meglehetősen árulkodó, különösen akkor, ha összevetjük a pekingi végeredménnyel.


 

Abban nincs semmi meglepő, hogy az élen a kínaiak és az amerikaiak versengenek, így volt ez négy éve is. A kínaiak 31 arany-, 19 ezüst- és 14 bronzérme időarányosan jónak mondható, hiszen „odahaza” 51, 21, 28-as mérleggel zártak. Az amerikaiak jobban állnak – igaz, már túl vannak a gazdag merítésű úszáson –, 29 aranynál tartanak, és ez csupán héttel kevesebb annál, amennyit Pekingben szereztek. A britek sem panaszkodhatnak, sőt. Az eddigi begyűjtött 18 elsőség csupán eggyel kevesebb a négy évvel ezelőttinél, és továbbiakban reménykedhetnek.

A németek viszont hozzákezdhetnének a felzárkózáshoz, ugyanis bár ezüstben már produkálták a Kínában megszerzett 10-et, aranyban ellenben egyelőre 11 (!) az elmaradás. Náluk is rosszabban állnak az ausztrálok: versenyzőik 2008-ban 14-szer hallgathatták a himnuszukat, Londonban ellenben eddig csupán kétszer. Az oroszokra pedig rá sem lehet ismerni: a pekingi összesített harmadik helytől és az ott szerzett 23 aranytól igen messze vannak az eddigi héttel. És akkor még ott van a spanyol hidegzuhany: nincs még elsőségük Londonban, ezüstből is csak kettőt mutathatnak fel, nem beszélve az egyetlen bronzról; Pekingben ez úgy nézett ki, hogy 5, 10, 3.

Értelemszerűen nem csupán mélyrepülők vannak; akadnak váratlanul jól teljesítő országok is. Itt vannak például a dél-koreaiak, akik 11 aranynál tartanak, ez csupán kettővel kevesebb a pekinginél. Vagy említhetném a kazahokat – lehet, hogy velük kellett volna kezdeni –, akik a négy évvel ezelőtti 29. helyhez képest jelenleg a nyolcadikak az éremtáblázaton. Vasárnap estig száz százalékos teljesítménnyel álltak: a hat érem egyaránt arany ötvözetű volt, hétfőn aztán „pöttyként” becsúszott egy bronz, bár aligha bánják… Javítottak a korábban gazdagon merítő, ám Pekingben csupán két aranyig jutó kubaiak, akik már három elsőségként tartanak, és garantáltan nem állnak meg ennyinél. Az athéni kilenc elsőséget nehéz lesz utolérniük, nem beszélve a sydney-i 11-ről; az pedig borítékolható, hogy jócskán elmaradnak barcelonai csúcsuktól, a 14 aranytól.  

És a végén a számunkra legörömtelibb előrelépés: a négy éve három aranynál megrekedő magyar csapat már most négynél tart, a pekingi 21. helyhez képest pedig jelenleg a tizedik az éremtáblázaton. És a kajak-kenu-döntők csak a hét végén lesznek…

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A csoda a küszöbön volt. Ott maradt
VÉLEMÉNY. Egy fránya izomhúzódáson bukott el a sporttörténeti csoda: ha Asafa Powell harminc méterre a céltól nem kap a combjához, akkor a londoni százméteres futódöntő mind a nyolc részvevője tíz másodpercen belül ért volna...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Csak ezt a „drímtímezést” hagyjuk...
JEGYZET. Az Egyesült Államok kosárlabda-válogatottja csoportmérkőzésen 99:94-re verte Litvániát. A nem is tudom hányadik Dream Team, ha úgy tetszik, hozta a kötelezőt. Az egész szót sem érdemelne, ha nem volna olyan makacs az...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Alakul a botrány a magyar úszásban
VÉLEMÉNY. A szövetségi kapitány bírálja az orvosokat, az orvosok pedig a taktikát. Mindenki ért itt mindenhez, és mindig a másik a hibás. Azonban nem biztos, hogy erre lenne szüksége a magyar úszósportnak egy olimpia árnyékában....
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: 2012_london