Sztoicskov: sima BL-döntő vár a Barcára

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 20. 19:12
A Real Madrid után újabb ellenfelet „talált meg” a futballvilág bolgár legendája, aki ezúttal sem titkolta el, bizony sima Barca-diadalt vár a BL-ben. Ha így lesz, akkor Hriszto Sztoicskov kedvenc klubja ül fel ismét az európai labdarúgás trónjára. Persze, ennek ellenkezőjét várják a Manchester Unitednél …


A korábbi aranylabdás és BEK-győztes néhány hete még a királyi klub futballistáiról beszélt kissé lekicsinylően.

„Belebetegszem, ha a Real Madridról kell beszélnem! Soha nem szerettem, ha erről a csapatról kérdeztek…Más csapatról szívesen beszélek, kérjenek erre!” – jelentette ki akkor a legendás Hriszto Sztoicskov.

A Barcával öt La Liga-elsőségig is jutó sportembert már lázban tartja a jövő szombati BL-finálé, amelytől egyoldalú mérkőzést vár.

„Könnyű mérkőzésre számíthat a Barcelona. Játékosai hozzászoktak az ilyen találkozókhoz, ráadásul olyanok futballoznak az együttesben, mint Lionel Messi, Xavi, Andres Iniesta és a többiek. Bárki is az ellenfél, a Barcelona mindig ugyanúgy játszik” – jelentette ki Sztoicskov.

A Barca két évvel ezelőtt a római döntőben 2-0-ra múlta felül a Vörös Ördögöket, egy évvel korábban a legjobb négy között viszont Paul Scholes gólja az angol csapat sikerét jelentette.

„Guardiola kiválóan belenevelte csapatába a győzelem iránti motivációt. Rengeteg tapasztalatot nyert abból is, hogy szerepelt a Dream Teamben. Biztos, hogy nem ismétli meg a játékosként elkövetett hibáit. Mostani csapatával mindent felülmúlóan sikeres lehet, remek kerettel rendelkezik. Minden olyan tulajdonsága meg van a csapatnak ahhoz, hogy történelmet írjon” – dicsérte egykori csapattársát Hriszto Sztoicskov.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Ferguson: Nem félünk a Barcelonától
Lehet, hogy a kincstári optimizmus beszél Sir Alex Fergusonból, de azért leírjuk: a Manchester United skót menedzsere nem fél attól, hogy a Manchester Unitedre a félelmetes FC Barcelona vár a Bajnokok Ligája londoni döntőjében....
Tovább a teljes cikkhez »