Egy félidő alatt lerendezték az Intert

Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 4. 09:56
VIDEÓ! A több kulcsjátékosa nélkül felálló Internazionale 3-2-es vereséget szenvedett a Panathinaikosztól barátságos labdarúgó-mérkőzésen Torontóban szerdán hajnalban. A görög bajnok már az első félidőben kétgólos előnyhöz jutott, hiszen Djibril Cissé duplájára és Sebastián Leto találatára csak Samuel Eto'o tudott válaszolni. A végeredményt öt perccel a lefújás előtt Philippe Coutinho állította be.


 

A hétvégi Manchester City felett aratott meggyőző, 3-0-s diadalt követően a kék-feketék mestere, Rafael Benítez több alapemberét pihentette a kanadai mérkőzésen. Ezért Lúcio, Maicon, Diego Milito és Thiago Motta is a cserepadon ült, míg a kezdőben többek között Marco Materazzi, MacDonald Mariga és Joel Obi kapott lehetőséget.

A tartalékos felállás hamar megbosszulta magát, amikor Cissé a 13. percben teljesen tisztán lőhetett kapura egy bal oldali beadást, amelyet Paolo Orlandoni kapus elsőre kivédett, de az ismétlésnél már tehetetlen volt. Röviddel később ismét a francia csatár villant, egyéni akciója végén bombázott a kapu közepébe 20 méterről.

A 32. percben Eto'o szépített, amikor Mariga bal oldali, többször megpattanó begurítását pofozta közelről Corvasz hálójába. Nem sokkal a szünet előtt a görögök visszaállították a kétgólos különbséget, Sebastián Leto használta ki az Inter újabb védelmi hibáját és szép mozdulattal emelt a kapuba. 

A második félidőben eleinte kiegyenlített játék folyt, majd Benítez több ászát pályára küldve igyekezett kozmetikázni az eredményen. Lúcio, Diego Milito, Maicon és Sulley Muntari is a 73. percben szállt be, de végül csak Philippe Coutinho révén sikerült szépítenie az olaszoknak, így 3-2-re győzött a Panathinaikosz.

„Nem lepett meg a csapat teljesítménye – nyilatkozta Benítez a csalódást keltő produkió után. – A felkészülés során mindig vannak csúcs- és mélypontok. Ma túlságosan sok előreíveléssel kísérleteztünk és a széleken szétszakadtunk, így nem volt nehéz dolga az ellenfélnek."

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS:
INTER-PANATHINAIKOSZ 2-3 (1-3)
Toronto. Vezette: Maurice Navarro
INTER: Orlandoni - Zanetti (Natalino 18., Maicon 73.), Cordóba (Biraghi 46., Samuel 73.), Materazzi (Burdisso 46., Lúcio 73.), Chivu (Muntari 73.) - Obinna (Biabiany 46.), Mariga (Sztankovics 46.), Cambiasso Coutinho (46.), Obi (Nwakwo 46.) - Eto'o (Alibec 46., Santon 73.), Pandev (Mancini 46., Milito (73.). Vezetőedző: Rafael Benítez
Gólszerző: Cissé (12., 22.), Leto (42.) ill. Eto'o (32.), Coutinho (85.)
Sárga lap: Karagounisz, Strankovics, Sarieghi ill. Cordóba, Muntari

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Az USA-ban ragadt a szétszórt Balotelli
A Manchester Cityvel összeboronált Mario Balotelli nem utazott csapattársaival az Egyesült Államokból Kanadába, miután elhagyta útlevelét - adta hírül az Inter hivatalos honlapja, az inter.it....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Móresre tanította az Inter a Man. Cityt
VIDEÓ! Látványos gólokkal alaposan elpáholta a Manchester Cityt a Bajnokok Ligája címvédője, az Inter labdarúgócsapata a Pirelli Kupáért rendezett felkészülési meccsen 37 ezer néző előtt Baltimore-ban. A 21. perctől tíz emberrel...
Tovább a teljes cikkhez »