Az Inter nyerte a dél-amerikai BL-t

Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 19. 10:59
VIDEÓ! A brazil Internacional nyerte meg a Libertadores-kupát, miután a finálé első felvonásában aratott 2-1-es győzelmet követően a második mérkőzésen 3-2-re legyőzte a hajrára tíz emberre fogyatkozó mexikói Chivas de Guadalajarát. A legrangosabb dél-amerikai klubsorozat Porto Alegre-i mindent eldöntő, 50 ezer néző előtt rendezett találkozóján a hazaiak történetük során tizennegyedik alkalommal emelhették magasba a trófeát.


A visszavágóra nehéz helyzetben érkező, néhány hete legnagyobb ászukat, Javier Hernándezt elveszítő vendégek reményei az első félidő hajrájában ugyan visszajöttek, amikor vezetéshez jutottak, ám a fordulás után a brazilok fordítottak és a 90. percben Giuliano találatával bebiztosították végső sikerüket.

„Jól játszottunk Mexikóban és itt is, megérdemelten nyertük meg a kupát" – nyilatkozta a lefújás után az Internacional argentin középpályása, Andres D'Alessandro.

„Két gólnál is buta hibákat vétettünk, amelyet egy ilyen ellenféllel szemben nem engedhetünk meg magunknak, így hiába fociztunk jól az első 45 percben, simán kikaptunk" – értékelt a Guadalajara vezetőedzője, José Luis Real.

A két finalista egyaránt biztosította helyét a decemberi klubvilágbajnokságon, miután a vendégek az észak- és közép-amerikai régió képviselőjeként már döntőbe jutásukkal kvalifikálták magukat.

Az Inter 2006 után nyerte meg a rangos tornát, míg a Guadalajara mindössze a második mexikói döntős volt a Cruz Azul 2001-es finálés vereséget követően.

LIBERTADORES-KUPA, DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS:
INTERNACIONAL (brazil)-GUADALAJARA (mexikói) 3-2 (0-1)
Porto Alegre, 50 ezer néző
INTERNACIONAL: Renan, Nei, Bolivar, Indio, Kleber, Sandro, Pablo Guinazu, Tinga (Wilson Matias ,84), Andres D’Alessandro, Taison (Giuliano, 65), Rafael Sobis (Leandro, 73).
GUADALAJARA: Luis Michel, Miguel Angel Ponce (Dionicio Escalante, 78), Mario de Luna, Hector Reynoso, Jonny Magallon, Patricio Araujo, Xavier Baez (Ricardo Vazquez 80), Marco Fabian De la Mora, Adolfo Bautista, Omar Arellano, Omar Bravo.
Gólszerző: Sobis (62.), Damiao (76.), De Paula (90.) ill. De la Mora (43.), Bravo (92.)
Kiállítva: Arellano (86.)
Összesítésben 5-3 az Internacional javára.