A Gerolsteiner visszalép a versenyektől

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 14. 14:52
Azonnali hatállyal kivonul a kerékpársportból az ásványvizekkel forgalmazásával foglalkozó Gerolsteiner istálló. A német klubot nagy veszteség érte az elmúlt napokban, ugyanis két versenyzőjük, Bernhard Kohl és Stefan Schumacher is lebukott egy doppingvizsgálaton.


„Ez az az időpont, amikor ki kell lépni” – mondta csalódottan a csapat vezetője, Hans-Michael Holczer.

 

A csapatot eredetileg is felfüggesztették volna nyolc napra a két doppingeset miatt, emiatt szombaton mindenképpen kihagyták volna a lombardiai körversenyt.

 

A hegyimenő Kohl és Schumacher még a francia kerékpáros körversenyen, a Tour de France-on produkáltak pozitív mintát. Igaz, Kohl esetében még a B-próba hátravan. Az osztrák versenyző egyébként az ügy kirobbanása előtt hazájában az öt jelölt között volt az Év Sportolója-választáson.

 

A német együttes mindkét versenyzője kiemelkedően szerepelt a Touron, Stefan Schumacher nagy fölénnyel nyerte mindkét időfutamot, míg Kohl a hegyeken végig az élmezőnyben kerekezett, de még a végső győzelemre is esélyes volt. A körversenyt végül nagy meglepetésre dobogón zárta.

 

Schumacher botránya egy hete robbant ki, hétfőn pedig Kohl is hasonlóan járt. Mindkettejük szervezetésben harmadik generációs EPO nyomait mutatták ki.

 

„A kerékpársportnak nincs esélye Németországban” – tette hozzá Holczer.