A válogatottból is repülhet a portás

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 1. 18:46
Nem mindennapi jelenet zajlott le az Alba Volán-Klagenfurt osztrák jégkorong bajnoki mérkőzésen vasárnap este, hiszen a lecserélt Hetényi Zoltán finoman fogalmazva sem örült kispadra ültetésének. Mi több, még az öltözőbe sem volt hajlandó bemenni a harmadok közötti szünetekben…


Óriási csata dúlt a Volán legutóbbi, hazai mérkőzésén, hiszen a hazaiak mindenképpen győzni akartak a zsinórban kilencszer elszenvedett vereséget követően. Erre azonban vajmi kevés esélyük volt tíz perc elteltével, mert a tabella második helyezettje, a Klagenfurt ekkor már 3-1-re vezetett.

 

Ted Sator vezetőedző pedig látva a fiatal Hetényi Zoltán kapus bizonytalankodását, tizenkilencre lapot húzott: a Szuper Levente szándékos pihentetése miatt a farmcsapat hálóőrét, a mindössze 23 esztendős Becze Zoltánt állította a kapuba.

 

A kapus eddig még soha nem védte a nagycsapat ketrecét, pláne nem az EBEL-ben. Mi több, egészen vasárnap estig az Alba Volán kispadján sem foglalhatott helyet.

 

A jégről levonuló Hetényi szemmel láthatóan nem vette jónéven, hogy kikerült a kapuból, egykedvűen sétált le a pályáról, még egy kézfogásra, egy pacsira sem méltatta kapustársát, s mérgesen ült le a kispadra.

 

A harmadok közötti szünetekben pedig továbbra is a cserepadon üldögélt, némán, tüntetőleg jelezve a szakmai stábnak: nem ért egyet a döntéssel, s ezek szerint a vezetőedző taktikai utasításaira, tanácsaira sem volt kíváncsi.

 

Az Alba Volán szakmai stábját szintén meglepte Hetényi viselkedése. Énekes Lajos másodedző így fogalmazott a SportHírado.hu megkeresésére az esettel kapcsolatban:

„Elbeszélgettünk a játékossal, mert alaposan meglepődtünk, hogy nem jött be az öltözőbe, s ez semmiképpen sem szokványos dolog. Persze, a hétfői beszélgetésen nem csak erről volt szó, nem állítottuk őt pellengére, egyelőre büntetést sem kapott, de néhány dolgon változtatnia kell a játékosnak a jövőben.”

Itt kell megjegyeznünk Pat Cortina szövetségi kapitány szavait, aki Hetényiről az alábbiakat nyilatkozta az olimpiai előselejtezőt követően:

„Az általam rendkívül tehetségesnek és megbízhatónak tartott Hetényi Zoltánnak változtatnia kell a hozzáállásán, a mentalitásán. A jövő az övé, Szuper mellett ő lehet a válogatott kapusa, akit ennek megfelelően is menedzselnek, de alázatosabbnak kellene lennie.”

S akkor beszéljünk egy kicsit Becze Zoltánról, hiszen az elmúlt hét egyértelműen a fiatal portásé volt. Már a Ferencváros ellen is parádézott, mindössze egy gólt kapott, s azon a mérkőzésen a MOL ligában ugyan 1-0-ra elvérzett a Volán farmcsapata, három nappal később, a listavezető HC Csíkszereda ellen a forduló meglepetését okozták 4-1-es győzelmükkel.

 

Természetesen Becze Zoltánnal a kapuban, aki 42 lövésből 41-et védett az első helyezett ellen. S vasárnap jött a Klagenfurt, ahol a hosszabbításban két büntető kivédésével elévülhetetlen érdemei voltak Beczének a két pont megszerzésében.

Ted Sator vezetőedző így fogalmazott róla:

„Becze Zoli lenyűgöző volt a KAC ellen. Kőkeményen dolgozik minden egyes edzésen, s már pénteken, a HC Csíkszereda ellen is fantasztikus bravúrokat mutatott be. Örömmel tölt el, hogy ilyen teljesítményt nyújtott, ezek azok a momentumok, amelyekért boldog vagyok, hogy edző lehetek.”

A kapus ráadásul nem is olyan régen még sérüléssel bajlódott, s az önbizalomnak is híján volt:

„Ez egy álom, ami a múlt héten történt velem. A szezonban életemben először megsérültem, ez alaposan visszavetette a formámat, nem úgy ment a védés, ahogy szerettem volna, de a csapattársaim a farmcsapatnál nagyon sokat segítettek. Nagyon fontos volt a számomra, hogy hittek bennem. Rendkívüli erőt adott, hogy a kapott gól után sem bántottak vasárnap, így csak azon izgultam, hogy végig bírjam az őrjítő iramot a kapuban.”

 

Az Alba Volán kedden a Klagenfurt otthonában folytatja EBEL szereplését, egyelőre kérdéses, hogy ki áll a kapuban. És ezek után hasonlóan fontos: ki ül a cserepadon?