Vinóék harcolni fognak a Tour-dobogóért

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 26. 06:38
Eddig hat első osztályú, ProTour gárda ismertette a teljes 2011-es keretét, közük a kazah Asztana. Contador eligazolása után a 37 éves Alexander Vinourov a stratéga szerepén túl a valódi kapitányi szerepet is felvállalná a Tour de France-on.


A 2007-es Touron doppingolásért eltiltott, s idén visszatérő 37 éves bringás talán utolsó lehetősége lesz az előttünk álló esztendő, hogy megpróbáljon minél jobb eredményt elérni a Touron. Vino saját és csapata terveiről beszélt.

A legfontosabb kérdés a legtöbb profi kerékpáros csapat számára természetesen a Tour-szereplés: 

„A dolgok mai állása szerint egy jó összetett helyezésen gondolkozunk, miért ne? Kijelenthetjük, hogy az idei Touron harcban lehettem volna a dobogóért Mencsovval, tehát esély mindig van. Nem fogjuk már a rajt előtt feladni az összetett reményeinket. Harcolni fogunk a sárga trikóért, és másodsorban a hegyi trikóért, a csapatversenyért vagy a komolyabb szakaszokért. De ma a cél elsősorban az, hogy harcoljunk a dobogóért.

Van néhány nehéz szakasz. A legfontosabb, hogy az útvonal ideális. Jó, ha nem is „ideális”, de legalábbis egy jó Tour. Először is, nincs prológ, ami újdonság. Majd a csapatidőfutam, ami kemény, de jó versenyzőink vannak.”

Vinokurov Alberto Contador folyó doppingügyével kapcsolatban nem volt túl bőbeszédű:

"Senkinek nem tenne jót Contador diszkvalifikációja, sem az Asztanának, sem a kerékpársportnak, sem a Tour de France-nak, sem az UCI-nak. Nekem nehéz ítélkeznem, mert nem ismerem a részleteket. Remélem nem fosszák meg első helyétől, és a győzelem az Asztana csapatánál marad."

Reuters
  Fotó: Reuters

Annál a csapatnál, ahol Contador és a spanyolok nem maradtak, viszont gyengének távolról sem nevezhető, Vinót pedig – ahogy már többször bizonyította – sosem szabad leírni:

„Liege-ben akkor sikerült nyernem, amikor nagyon sokan kritizáltak. Nehéz volt megmagyarázni a riportereknek, hogy egy új Vinokurovval állnak szemben, akiben megbízhatnak, stb. 2011-re pedig egy új Asztanát láthatunk majd, ahol ott teker majd a cseh Roman Kreuziger is. Úgy gondolom, megnyerheti jövőre a Giro d’Italiát, vagy legalábbis dobogón végezhet. Jó a csapata és a segítői.”

Az Asztana kerete 2011-re:

Új igazolások: Roman Kreuziger (Liquigas), Tomas Vaitkus (RadioShack), Mirko Lorenzetto (Lampre), Fredrik Kessiakoff (Garmin), Simon Clarke (ISD-Neri), Evgeni Petrov (Team Katusha), Francesco Masciarelli (Acqua&Sapone), Robert Kiserlovski (Liquigas), Tanel Kangert és Remi Di Gregorio (FDJ).

Akik maradtak: Assan Bazayev, Allan Davis, Alexandr Dyachenko, Dmitriy Fofonov, Enrico Gasparotto, Maxim Gourov, Andriy Grivko, Maxim Iglinskiy, Valentin Iglinskiy, Josep Jufré, Roman Kireyev, Yevgeny Nepomnyaschshiy, Sergey Renev, Gorazd Stangelj, Paolo Tiralongo, Alexandr Vinokourov és Andrey Zeits.