Tour: mérleget vonnak a favoritok

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 12. 12:00
A Tour de France-on tegnap pihenhettek a kerekesek, azonban hamarosan a Pireneusok emelkedői várják őket. A sorozatos bukások miatt a vártnál sokkal mozgalmasabban alakult az első hét, nézzük, hogy látják ezt a favoritok: Basso, Contador, Evans és a Schleck-fivérek:


Ivan Basso megúszott minden bukást, a Schleck testvérek mellett ő az a favoritok közül, akinek teljes mértékben a nehéz szakaszokra való ráhangolódásról szólt az első hét… A kétszeres Giro-győztes, aki a Touron 2004-ben harmadik, 2005-ben második lett, így értékeli a helyzetet:

„A csata csütörtökön kezdődik, még semmilyen reális képet nem kaptunk az esélyesekről, vannak, akik spóroltak, és az igazi hegyekre tartogatnak. Evans megmutatta, hogy erős, mert kedvezett neki az útvonal. Ha így folytatná a Pireneusokban és az Alpokban, azt mondanám, ő a favorit. Nem láttunk semmit Andy Schlecktől, de jól csinálja, ráadásul testvérével Frankkal ők azok, akik létszámfölényt képviselnek. Contador? Ő a legerősebb, tőle kell a leginkább tartani a hegyekben. Én nem lepődnék meg Kloden vagy Gesink dobogós helyezésén sem. Én nyugodt vagyok és motivált, tudom, hogy itt hagyom majd a névjegyem. Ha valaki mégis erősebb lesz nálam végül, gratulálok majd neki.

A saját jelenlegi helyezésemmel összességében ki vagyok békülve, ha egy ilyen zaklatott hét és szakaszok ismeretében előre ki kellett volna egyeznem ezzel az eredménnyel, lehet, hogy elfogadtam volna. Tulajdonképpen csak a csapatidőfutam nem sikerült úgy, ahogy terveztük. A csapattársaim egyébként nagyszerűen védtek minden nap. Amellett döntöttem inkább, hogy spórolok az energiával, tudom, hogy jó vagyok a hegyekben, és a támadásra fogok inkább koncentrálni, hogy ott sikerüljön kialakítanom időkülönbséget.”

A címvédő Alberto Contador „ezer sebből vérzik”, a pihenőnapon is akupunktúrás kezelést kapott térdére. Gyakorlatilag nem volt olyan nap, hogy ne esett volna, ennek ellenére ő is tudja (és ellenfelei is), hogy a Pireneusokban válik majd el a sz... a víztől…

„Úgy gondolom, hogy a Pireneusokban már jó formában leszek. Másfél perc hátrányt nehéz ledolgozni, de van még egy időfutam is, tehát nincs szükségem az összes időkülönbséget anulálni.” – mondta a háromszoros győztes.

Cadel Evans az, akinek nem kell magyarázkodni, ő áll a legjobban az esélyesek közül, nyilatkozatában ki is fejezte elégedettségét, s rámutatott, hogy az eredmény szempontjából nem is alakulhatott volna pozitívabban az első hét. Az eddigiek azonban kimerítően hatottak a BMC kapitányára: „Elég volt a kerékpárversenyzésből erre a hétre” – mondta velősen a pihenőnapon.

A Schleck testvérpár is nagyon jól áll, a Leopard-Trek menői így értékeltek:

„Úgy gondolom remek formában vagyok, ott voltam a Mur de Bretagne-on, és minden befutón, ahol emelkedett az út, negyedik vagyok az összetettben. Hiszek benne, hogy dobogón végezhetek, nem tudom melyik fokán, de ott lehetek. Még mindig Contadorra kell a leginkább figyelni, de ott van Cadel, Basso, Cunego, nem csak Alberto…" – mondta Frank.

Andy realista: „A szerencse is kellett, hogy most előnyben legyünk. A 9. szakaszon pont előttem történt a súlyos tömegbukás, de sikerült mindent megúsznom. Nagyon jól sikerült a csapatidőfutam is. Nem kellett egyszer sem támadnom, ennek ellenére nagyon jó pozícióban vagyunk. A bukások nagyon rosszat tettek a Tournak, kiestek összetett favoritok, mások sérüléseiktől szenvednek. Tudom például, Robert Gesink mennyire szenved jelenleg. Mindenki nagy csatát szeretne látni a legjobbak között, és nem jó a Tournak, ha a legjobbak a bukások miatt kidőlnek a sorból.”

ELINDULT ÚJ ROVATUNK, A MENÜSORBÓL IS KATTINTHATÓ ÖNÁLLÓ "TOUR" ALOLDAL!

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁS 9 SZAKASZ UTÁN:

1. VOECKLER Thomas   TEAM EUROPCAR 38h 35' 11"  
2. SANCHEZ Luis-Leon   RABOBANK CYCLING TEAM 38h 37' 00" + 01' 49"
3. EVANS Cadel   BMC RACING TEAM 38h 37' 37" + 02' 26"
4. SCHLECK Frank   TEAM LEOPARD-TREK 38h 37' 40" + 02' 29"
5. SCHLECK Andy   TEAM LEOPARD-TREK 38h 37' 48" + 02' 37"
6. MARTIN Tony   HTC - HIGHROAD 38h 37' 49" + 02' 38"
7. VELITS Peter   HTC - HIGHROAD 38h 37' 49" + 02' 38"
8. KLÖDEN Andréas   TEAM RADIOSHACK 38h 37' 54" + 02' 43"
9. GILBERT Philippe   OMEGA PHARMA - LOTTO 38h 38' 06" + 02' 55"
10. FUGLSANG Jakob   TEAM LEOPARD-TREK 38h 38' 19" + 03' 08"
11. BASSO Ivan   LIQUIGAS-CANNONDALE 38h 38' 47" + 03' 36"
12. CUNEGO Damiano   LAMPRE - ISD 38h 38' 48" + 03' 37"
13. ROCHE Nicolas   AG2R LA MONDIALE 38h 38' 56" + 03' 45"
14. DE WEERT Kevin   QUICK STEP CYCLING TEAM 38h 38' 58" + 03' 47"
15. GESINK Robert   RABOBANK CYCLING TEAM 38h 39' 12" + 04' 01"
16. CONTADOR Alberto   SAXO BANK SUNGARD 38h 39' 18" + 04' 07"
17. DANIELSON Tom   TEAM GARMIN - CERVELO 38h 39' 33" + 04' 22"
18. TAARAMAE Rein   COFIDIS LE CREDIT EN LIGNE 38h 40' 03" + 04' 52"
19. VANDE VELDE Christian   TEAM GARMIN - CERVELO 38h 40' 04" + 04' 53"
20. SANCHEZ Samuel   EUSKALTEL - EUSKADI 38h 40' 12" + 05' 01"

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Nyilatkozatok a Tour őrült szakaszáról
A mai horror szakasz után Thomas Voeckler Luis León Sánchez-zel és Sandy Casar-ral elszökve mintegy 4 perces előnnyel ért célba. Bár a szakaszgyőzelemről lemaradt, de az összetettnek járó sárga trikó az övé lett....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Tour: folytatódott a horror!
Nincs vége a rémálomnak, hátborzongató bukások tarkították a Tour de France kilencedik, Issoire és Saint-Flour közötti, 208km-es szakaszát a Francia-középhegységben, amelynek során új sárga trikóst avattak. Tömegbukásban volt...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Tour: a bukások hete, mi jöhet még?
Egy héttel a rajt után és az első hosszabb emelkedőt is tartalmazó 8. szakaszt követően érdemes egy pillantást vetni a 98. Tour de France összetettjére......
Tovább a teljes cikkhez »