Tour: folytatódott a horror!

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 10. 18:07
Nincs vége a rémálomnak, hátborzongató bukások tarkították a Tour de France kilencedik, Issoire és Saint-Flour közötti, 208km-es szakaszát a Francia-középhegységben, amelynek során új sárga trikóst avattak. Tömegbukásban volt érintett Alekszander Vinokurov és Jürgen Van den Broeck, mindketten feladták. A francia televízió egyik autója elsodort néhány szökevényt, közülük Johnny Hoogerland a drótkerítésen végezte, csodálatos szerencse, hogy folytatni tudta. A Luis León Sánchez, Thomas Voeckler, Sandy Casar trió négy perc előnnyel hazaért, a spanyolé lett a szakaszgyőzelem, Voeckleré a sárga trikó!


Ott folytatódott a Tour, ahol abbamaradt, negyven kilométer sem telt el a nyolc (!) kisebb-nagyobb heggyel teletűzdelt szakaszon, és egy komoly bukás híre rázta meg a mezőnyt, Millar és Zubeldia is benne volt, Txurruka (Euskaltel) és Poels (Vacansoleil) vissza sem tudott ülni a kerékpárra.

Később kiderült, ez csupán előjáték volt. A második emelkedőn, a Pas de Peyrolon még nagyobb volt a ribillió, többen, köztük Vinokurov (Asztana) a fák között végezte, a kazah combcsont-törést szenvedett, egy másik favorit, Van den Broeck (Omega Pharma-Lotto) kulcscsontja törött el, csapattársa Willems is kiszállt, Zabrieskie-nek pedig a csuklója mondta fel a szolgálatot.

Harminchat kilométerrel a vége előtt soha nem látott jelenet következett a Touron: a francia televízió egyik kocsija előzés közben elsosorta az egyik szökevényt, Fletchát, aki úgy felborította Hoogerlandot, hogy az a drótkerítésen kötött ki. Szinte hihetetlen, de több sebből vérezve is folytatta. Az etap megnyerésére már nem volt esélye, de egy kis kárpótlást kapott a végén: övé lett a hegyi trikó.

Az ötfős szökevénycsapatból háromfős lett a végére, a Sánchez, Voeckler, Casar trió olyannyira jól muzsikált, hogy simán, négy perc előnnyel hazaért, élen a spanyollal. Voeckler megkaparintotta a sárga trikót, közel két és fél perccel vezet Evansszel szemben az összetettben, a második hely Sánchezé. Contador nincs a top tízben.

A SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE (ÉLCSOPORT):
Helyezés Versenyző Ország Csapat Időeredmény
1. Luis León Sánchez  spanyol Rabobank Cycling Team 5:27:09
2. Thomas Voeckler francia Team Europcar 0:00:05
3. Sandy Casar francia FDJ 0:00:13
4. Philippe Gilbert belga Omega Pharma-Lotto 0:03:59
5. Peter Velits szlovák HTC-Highroad azonos idővel
6. Cadel Evans ausztrál BMC Racing Team a.i.
7. Andy Schleck luxemburgi Leopard Trek a.i.
8. Tony Martin német HTC-Highroad a.i.
9. Fränk Schleck luxemburgi Leopard Trek a.i.
10. Damiano Cunego olasz Lampre - ISD a.i.
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA (ÉLCSOPORT):
Helyezés Versenyző Ország Csapat Időeredmény
1. Thomas Voeckler francia Team Europcar 38:35:11
2. Luis León Sánchez  spanyol Rabobank Cycling Team 0:01:49
3. Cadel Evans ausztrál BMC Racing Team 0:02:26
4. Fränk Schleck luxemburgi Leopard Trek 0:02:29
5. Andy Schleck luxemburgi Leopard Trek 0:02:37
6. Tony Martin német HTC-Highroad 0:02:38
7. Peter Velits szlovák HTC-Highroad a.i.
8. Andreas Klöden német Team RadioShack 0:02:43
9. Philippe Gilbert belga Omega Pharma-Lotto 0:02:55
10. Jakob Fuglsang dán Leopard Trek 0:03:08

VINOKUROV BUKÁSA

RÁHÚZTÁK A KORMÁNYT A SZÖKEVÉNYEKRE