Rendhagyó interjú Alberto Contadorral

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 1. 11:41
A Tour de France topfavoritjával, Alberto Contadorral rendhagyó interjú készült a Tour de France rajtja előtt, az olvasók kérdezték a versennyel és versenyen kívüli dolgokkal kapcsolatban.


A spanyol biciciclismo.com portál szerkesztői 20 kérdést választottak ki, melyeket végül megválaszolt az Asztana 27 éves spanyol kerekese. Ezekből gyűjtöttük össze a legérdekesebbeket:

(A kérdések száma mögött a kérdező neve szerepel.)

3. Luis Andralba: Meg tudod mondani, mi az amitől megijedhetnek az ellenfeleid, miben jobb az idei csapatod, mint a tavalyi?

(Alberto nevet.) Megijeszteni az ellenfeleket? Hát, amiben mindenképen jobbak vagyunk most, az a csapategység, ami az egész Tour-felkészülés során megfigyelhető volt, a tervezgetéstől kezdve, az edzőtáborokon át, a szakaszok feltérképezéséig a Pireneusokban, és más dolgokban is. Egységesebbek vagyunk, mint tavaly.

5. Juan Pañero, Madrid: Látva, hogy mennyit fejlődtél az időfutamban, tervezed, hogy elindulsz majd ebben a számban a világbajnokságon?

Igen, tervezem, bár nem idén, mert most teljesen sík lesz a pálya. Kétségtelen, hogy foglalkoztat a dolog, és ha nehéz pályán rendezik majd a vb-t, célul tűzöm majd ki.

7. Jonathan Díaz, Portugalete (Bizkaia): Te is tervezed, hogy még 38 éves korodban is versenyezni fogsz, mint Lance Armstrong, aki még most is magas szinten kerékpározik, vagy meghúzol majd egy határt?

Nem tudom még igazából elképzelni magam 38 évesen. Nem gondolom, hogy itt leszek a mezőnyben. Úgy számítok, hogy 33 éves koromig versenyzek majd, de soha nem tudhatod, milyen irányt vesz a sportpályafutásod.

8. Antonio Toribio, Barcelona: Szoktál arról álmodni, amikor először lépsz majd fel a Tour dobogójára gyermekeddel a karodban?

(Nevet.) Szeretnék így felállni, mert azt jelentené, hogy még sok-sok Tourt nyerek, de jelen pillanatban nem álmodozom erről.

10. Iagoba Agirresarobe, Bizkaia: El tudjuk képzelni, hogy ha kiújul az allergiád, nem lehet 100 %-on hajtani, de lehet veszíteni sok időt egy olyan napon, amikor az allergiával küzdesz?

Kétségkívül. Az allergia nagyon tud hátráltatni, hiába vagy éppen kiváló formában, ha a hörgőknek a 95 %-a működik és csak 5 % elzáródik, az már nagyon visszavet olyankor, amikor nüanszokon múlik minden.

11. Antonio Gómez Checa, Segovia: Úgy tűnik összeállt egy jó Asztana körülötted, pedig korábban el akartad hagyni a csapatot. Most hogyan tervezed a jövőt? Az Asztanában, vagy váltasz a következő szezonra?

Jelenleg még bármi lehetséges. Igen, igaz, hogy az Asztana kiváló munkát végez, de jelenleg még bármit elképzelhetőnek tartok.

12. Alberto Gómez, Cieza (Murcia): Honnan ered a híres pisztolylövéses ünneplésed a szakaszok végén?

Egyszer baráti társaságban felhívták rá a figyelmemet, hogy üdvözöljem őket a televízión keresztül, ha sikerül nyernem. Először a 2007-es Párizs-Nizzán volt erre alkalmam, és a mozdulatommal inkább rámutattam ezekre a barátaimra, hogy nekik ajánlom a győzelmem, de ez úgy nézett ki, mint egy pisztolylövés, és végül így is maradt.

13. Oscar Cudeiro (Asturias): Mi hajtja a kerékpárosokat, hogy óriási bukások, betegség után is, ahogy korábban veled is történt, töretlenül űzik ezt a sportot?

Mert végül is minden kerékpárosnak szenvedélye a kerékpározás, mert egy versenyzőnek lételeme a bringázás és hogy megfeszüljön. Ez kitölti az életed, ez munka, de ugyanakkor több értelemben is felszabadít, az edzéseken, a mindennapokban, nem unatkozol. Tulajdonképpen nincs különösebb érv se mellette, sem ellene, egyszerűen nagyon jólesik.

17. Sergio Gómez: Van Petegemmel készültél a Tour kockaköves szakaszára. Nem gondolod, hogy jobb lett volna inkább versenykörülmények között, a belga versenyeken tréningezni?

Van két lehetőség. Az egyik, ahogy én csináltam, nyugodtan, elemző stílusban, a konkrét szakaszokat megnézve, mert mindegyik más. A versenyeken ezzel szemben óriási a bukás veszélye, ráadásul a tévéből nem látszik, de hatalmasat lehet esni, ami akár az egész szezont és a Tour-felkészülést is veszélyeztetheti. Ezért választottam inkább a nyugodtabb felkészülést.

20. Andoni Fernández, Guipúzcoa: Hogyan viseled a nyomást, hogy a sajtó, a szurkolók, mindenki téged tart a legfőbb esélyesnek, ha elindulsz egy versenyen?

Először is higgadt tudok maradni, és nem felejtem el, hogy nyerni mindig nehéz. Minden győzelmem mögött, beleértve a „legkisebbeket” is, nagyon sok edzésmunka van. Olyan versenyző vagyok, aki keveset versenyez, de mindig elöl van, és ehhez komoly koncentráció szükséges a versenyek előtt. Ez a nyomás egyre nőtt az évek során, de végül megtanultam vele élni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Contador Vuelta-hegyen készült a Tourra
Véget ért Alberto Contador Tour-felkészülésének utolsó állomása, a madridi közös edzőtábor. Az egy hét során főleg a hosszú, kemény emelkedőkre koncentráltak az Asztana versenyzői, de Contador számára nem maradt ki az...
Tovább a teljes cikkhez »