Parti 24. az XCO EB-n - András értékel

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 8. 14:56
A szomszédos Szlovákiában, Dohnanyban rendezték vasárnap a hegyikerékpározás olimpiai számának Európa bajnokságát. A Magyarországot képviselő EuroOne-Cube versenyző Parti András, kitűzött célját teljesítve a 24. helyen ért célba. A bajnok idén is a cseh származású Jaroslav Kulhavy lett, a pekingi olimpiai bajnok Julien Absalon és a világbajnok Florian Vogel előtt.


András célja, mint ahogy a világkupákon is, a top 30-ba kerülés volt, amit kiváló formájának köszönhetően, ezúttal is teljesíteni tudott.

„A sikeresen megvívott olimpiai-krossz OB után, két versenymentes hétvégé várt rám. Végre pihenhettem egy kicsit, ami nagyon jól jött, bár a tervezett balatoni nyaralás kimaradt a „tipikus nyári időjárás” miatt, de legalább néhány családi kikapcsolódás összejött. Sajnos gyorsan eltelt a pihenéssel töltött idő és el kellett kezdenem a felkészülést. Jó formában éreztem magam az edzéseken, ezért optimista voltam az Európa bajnokság előtt.

Úgy érzem jól sikerült az EB, ezúttal is a top 30-at tűztem ki magam elé célként és ehhez szerencsére végig tartottam magam. A pálya nem volt a legtechnikásabb, de az emelkedők elég kemények voltak, illetve a fülledt meleg is szedte áldozatait. A verseny vége felé már én is kezdtem kicsit soknak érezni a meleget, de utólag rájöttem, hogy ez azért is volt, mert a szervezők az előírtnál kicsit hosszabbara szabták a versenyt. Végül a 24. helyen értem célba, amivel nagyon elégedett vagyok! Ismét partiban voltam a top versenyzőkkel, ami rengeteg plusz motivációt adott. Nincs megállás, most hétvégén a csehországi világkupa következik, szeretnék ott is szép eredményt elérni!”