Nincs mese, Contadoré a Nizza - videó

Szerző: shLétrehozva: 2010. március 14. 20:40
Alberto Contador nyerte a Párizs-Nizzát, miután a Caisse D’Epargne csapata sikereétenül támadták a Tour de France címvédőjét az utolsó emelkedőn, sőt, a lejtőn is.



A hetedik, 119 kilométeres nizzai záróetapot a francia Amael Moinard nyerte, miután honfitársa, Thomas Voeckler társaságában éppen hogy hazaértek egy hosszú szökést követően.

Voeckler ismét bizonyította, hogy inkább nyakas, mint okos versenyző, tulajdonképpen egy az egyben felvezette a sprintet Moinardnak, akinek a végén csak néhány erőset kellett rúgni a pedálba, hogy kikerülje.

Moinard és a többiek még az első 1. kategóriás hegy mászásakor támadtak, és a duóra fogyatkozott elmenés mindössze 3 másodperc előnnyel ért haza. Az élen igazából a Nizza előtti hegyen hágtak tetőfokra az izgalmak, amikor az Alejandro Valverde és Luis Leon Sanchez vezette Caisse D’Epargne kóstolgatta Contadort, aki azonban résen volt, vagy okosan kivárt, amikor kellett, de végül is nem sikerült leszakítani őt, a megfogyatkozott üldöző mezőnnyel érkezett célba.

Valverde hiába nyerte a mezőnyhajrát, az így szerzett bónuszmásodpercekkel ismét csak faragni tudott hátrányából, ami kevés volt, a Vuelta címvédőjének igazából a prológon elvesztegetett időhátrány hiányzott nagyon a végelszámolásnál. A verseny felfedezettje, a cseh Peter Sagan az utolsó napon leszorult az összetett dobogóról, miután leszakadt az emelkedőn és a 35. helyen érkezett, közel 3 perc hátrányban, ezzel a legjobb fiatal versenyző címet is elveszítette. A pódiumra így a Caisse két menője, Valverde és Sanchez állhatott Contador mellé.

Az utolsó kilométerek videón:

A 7. SZAKASZ EREDMÉNYE:
1. Amaël Moinard Fra Cofidis, Le Credit en Ligne 2:52:09
2. Thomas Voeckler Fra Bbox Bouygues Telecom  
3. Alejandro Valverde Spa Caisse d'Epargne 0:00:03
4. Nicolas Roche Irl AG2R La Mondiale  
5. Reine Taaramae Est Cofidis, Le Credit en Ligne  
6. Joaquim Rodriguez Spa Team Katusha  
7. Jens Voigt Ger Team Saxo Bank  
8. Christopher Horner USA Team RadioShack  
9. Janez Brajkovic Slo Team RadioShack  
10. Alberto Contador Spa Astana  
AZ ÖSSZETETT VÉGEREDMÉNY:
1. Alberto Contador Spa Astana 28:35:35
2. Alejandro Valverde Spa Caisse d'Epargne 0:00:11
3. Luis-Leon Sanchez Spa Caisse d'Epargne 0:00:25
4. Roman Kreuziger Cze Liquigas - Doimo 0:00:26
5. Samuel Sanchez Spa Euskaltel - Euskadi 0:00:30
6. Jens Voigt Ger Team Saxo Bank 0:00:35
7. Joaquim Rodriguez Spa Team Katusha 0:00:37
8. Reine Taarama Est Cofidis, Le Credit en Ligne 0:01:07
9. Jean-Christophe Peraud Fra Omega Pharma - Lotto 0:01:16
10. Jérôme Coppel Fra Saur - Sojasun 0:01:17

A Prológ összefoglalója

Az 1. szakasz összefoglalója

A 2. szakasz összefoglalója

A 3. szakasz összefoglalója

A 4. szakasz összefoglalója

Az 5. szakasz összefoglalója

A 6. szakasz összefoglalója