Contador verhetetlen? - videó, értékelés

Szerző: BHLétrehozva: 2010. március 11. 21:18
Bukás, sérülés, betiltott kerékpár, úgy tűnik, Alberto Contadort nem lehet megfékezni, ha a spanyol klasszis formában van, nincs ellenfele a profi kerékpáros mezőnyben. A Tour de Franc címvédője ma is bizonyította ezt a Párizs-Nizza negyedik, Maurs és Mende közötti 208 kilométeres szakaszán. A hegyi befutón egyedül Alejandro Valverde, Joaquim Rodriguez és Samuel Sanchez tudta tartani valamennyire a lépést Contadorral, akinek a győzelméhez nem férhetett kétség.

Contador az első kategóriás emelkedő felénél támadott, amire a mezőny nagy részének nem volt válasza. Contador 10 másodperccel ért fel a hegytetőre Valverde és Sanchez előtt, a többiek pedig egyre nagyobb hátrányban követték. Az összetettet egy napig vezető Jens Voigt 44 másodpercet kapott, így az Asztana sztárja a sárga trikót is átvette.

 

Contador a verseny után így értékelte teljesítményét:

Elterveztem, hogy megpróbálom megnyerni a szakaszt és ha lehet időkülönbségeket próbálok kialakítani, de a legfontosabb a győzelem volt az időjóváírás miatt. Minden úgy ment, ahogy vártuk. A céltól messze kellett támadnom és utána maximumon hajtani. Az előny végül is nem volt sok, de fő, hogy nyertem.

Jól éreztem magam az emelkedőn, de nem csúcsformában. Sok energiámat felemésztette a támadás, és ezt később éreztem. A lábaim azonban bírták, bár kétségeim voltak, hogy az ellenfeleknek nem lesz-e válasza, annak ellenére, hogy jól ment az egész szakaszon.

Sok van még hátra a versenyből, tulajdonképpen csak most kezdődött el. Ráadásul a trikót védve sokkal nehezebb megnyerni ezt a versenyt, ami végső soron 15-20 másodpercen dőlhet el. A csapatom erős, és mindent megtesz a győzelmemért, de a Párizs-Nizza az egész szezon második vagy harmadik legnehezebben kontrollálható versenye. Iszonyú kemény és kiszámíthatatlan. Minden szakaszon lehet időt veszíteni, mert sok versenyző van nagyon közel. Nem tudom még, hogyan sikerül megoldani, de megpróbáljuk.

Contador támadása és győzelme videón:

A 4. SZAKASZ EREDMÉNYE:
1. Alberto Contador Spa Astana 4:26:47
2. Alejandro Valverde Spa Caisse d'Epargne 0:00:10
3. Samuel Sanchez Spa Euskaltel - Euskadi a. i.
4. Joaquim Rodriguez Spa Team Katusha 0:00:18
5. Thomas Voeckler Fra Bbox Bouygues Telecom 0:00:20
6. Damiano Cunego Ita Lampre - Farnese Vini 0:00:21
7. Roman Kreuziger Cze Liquigas - Doimo a. i.
8. Christophe Le Mevel Fra Française des Jeux 0:00:29
9. Luis-Leon Sanchez Spa Caisse d'Epargne a. i.
10. Reine Taaramae Est Cofidis, Le Credit en Ligne 0:00:31
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁS:
1. Alberto Contador Spa Astana 17:07:23
2. Alejandro Valverde Spa Caisse d'Epargne 0:00:24
3. Roman Kreuziger Cze Liquigas - Doimo 0:00:25
4. Luis-Leon Sanchez Spa Caisse d'Epargne 0:00:28
5. Samuel Sanchez Spa Euskaltel - Euskadi 0:00:29
6. Jens Voigt Ger Team Saxo Bank 0:00:34
7. Joaquim Rodriguez Spa Team Katusha 0:00:36
8. Peter Sagan Svk Liquigas - Doimo 0:00:54
9. David Millar GBr Garmin - Transitions 0:01:03
10. Reine Taaramae Est Cofidis, Le Credit en Ligne 0:01:06

 

A Prológ összefoglalója

Az 1. szakasz összefoglalója

A 2. szakasz összefoglalója

A 3. szakasz összefoglalója 

Hozzászólások
24 ÓRA
11:38  Ejtve a doppingvád Armstrong ügyébenSze  Hétfőn döntenek ContadorrólSzo  Contador a hegyi király Dél-AmerikábanCsü  Contador beköszönt Argentínában!Sze  Bringás farsang a föld alattKe  Megújulás: lemondott az MKSZ elnökségeKe  Fernando Alonso kétkerekű Ferrarin!Szo  Elsőként bicikliháton a Déli-sarkonSze  Bemutatták az idei Vuelta útvonalátKe  Eldőlt, kik lehetnek ott az idei Girón  Bauge trónfosztva, Cavendish megúsztaSze  Contador új mezben és bringákon, meddig?Szo  Két Vuelta-győztes egy csapatbanKe  Hegyikerékpár: magyarok és az olimpia  Cadel Evans az Olimpiát is célba veszi  Mérföldkő: Cavendish az év sportolójaSze  Buruczki nyerte az idegek csatájátKe  Philippe Gilbert az év sportolójaKe  Contador építkezésen erősített – videó  Napirenden a Kerékpáros KRESZVa  BH: várható versenynaptár 2012-reVa  Armstrong vs Jalabert HawaiinCsü  Evans még két Tourt igér!Sze  Contador nem nyilatkozott doppingügyéről  Bassónak fáj, hogy nem lehet válogatottVa  Halálugrás: elhunyt a BMX-sztárCsü  Korzikáról indul a 2013-as TourSze  Dopping: a büntetések zavarában a KobraKe  Gyakorlatilag végleges a WorldTour-listaSzo  Kommunista segítség Gianetti csapatának?Csü  Két évet kapott a Vuelta-ezüstérmesKe  Valverde nem mutatkozhatott be MadridbanVa  A Vacansoleil is a profi első osztálybanSzo  Hivatalos: Valverde a Movistar sorábanSzo  Landis egy éves börtönbüntetést kapottCsü  Contadorral kezdenek a magyar profik?Sze  Bodrogi csapata profi státuszban 2012-reKe  A két Giro-győztes egy csapatban jövőre!Szo  Alberto Contador megnősült!Szo  A Vuelta győztese marad a süllyedő hajón  Martin célja a sárga trikó és az olimpiaSze  Nyolc csapat már a 2012-es WorldTourbanSze  A Schleck-tesók edzése súlyosan elavultKe  Hivatalos: lesz magyar bringás LondonbanVa  Győzelemmel búcsúzott 2008 Tour-győzteseSzo  A HighRoad-é a legtöbb WorldTour-sikerSze  Spanyol \"nem\" az éjjeli doppingtesztekreSze  Nem tiltják el a Touron bukó oroszt?Ke  Friss közlemény a WorldTour helyzetéről  XTerra-vb: Armstrong bukott, Poór 11.Va  Cavendish és modell barátnője babát várSzo  Átigazolási helyzetkép a WorldTourban  Csőd a Vuelta-győztes csapatában!  XTerra vb: Armstrong és Poór egy pályánCsü  Evans szerint Contador nem Tour-favoritCsü  Olimpiai kvóta országúti kerékpározásbanSze  Sztárok a 2012-es Tour esélyeirőlKe  A 2012-es Tour de France prezentációjaKe  Gilbert: Ezt nehéz lesz megismételni...  Armstrong indul a Hawaii XTerra vb-n!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Lance Armstrong tereptriatlonban győzött A hétszeres Tour-győztes Arizonában nyert, látványos befutóval...
  • Bringást gázolt az antilop
  • Országúti világbajnokság - 2011. A brit sprinterkirály a csúcsra ért, Koppenhágában szivárványszínű trikót szerzett
  • Mc Donald's BringaMánia Magyar Nagydíj Olimiai-krossz C1 - Veszprém 2011
  • GP de Montreal (WorldTour) - 2011. Sok lúd disznót győz...
  • Az Ora Hotels-Carrera promóciós klipje Az egyetlen magyar kontinentális csapat és Lovassy Krisztián - világbajnoki induló - bemutatkozása
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - a Trial verseny a 12. helyen végző Hegedűs Lászlóval
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az elit férfiak olimpiai-krossz futama
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az U23 férfiak olimpiai-krossz futama
  • Vuelta a Espanya 2011 - 7. szakasz Hatalmas bukás a sprintbefutó végén
További videók