Másodfokon két év a Tour-hegyikirálynak

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 8. 17:17
Franco Pellizottit hiába mentette fel az olasz antidopping szervezet, miután a nemzetközi szövetség (UCI) biológiai útlevél programja keretein belül eljárás indult ellene rendellenes vérképe miatt, az UCI fellebbezését követően a lausanne-i sport-döntőbíróság mégis két évre ítélte másodfokon az olasz kerekest.


A többszörös Giro-szakaszgyőztes bringást, aki 2009-ben Tour-hegyikirály volt, a tavalyi olasz körversenyen nem engedték indulni a szokásostól eltérő vérképe miatt, de ügyvédei segítségével Olaszországban megúszta a büntetést.

A nemzetközi sport döntőbíróság másodfokú elmarasztaló ítélete 2010 májusától 2012 májusáig hatályos, eredményeit pedig 2009 május 7-ig visszamenőleg törlik, továbbá 115 000 eurós pénzbírságot köteles fizetni. (Az eredmények törlésének dátuma érdekes, mert Pellizottit a 2009-es Tour de France-on mért értékek alapján tiltották el, ami júliusban volt.)

Az olasz elkeseredetten nyilatkozott: „Csalódtam a sportban és az igazságszolgáltatásban is. Nem fogadom el ezt a büntetést, de mit tehetnék? Ez a kerékpár… A sportvezetők bármit megtehetnek, és meg is fognak, mert hagyjuk, hogy ezt tegyék. Nagyon erősek, és senki nem emeli fel a szavát ellenük. Semmit sem tehetek. Kiszállok az egészből, nem érdekel tovább a kerékpársport. Nem a korom vagy a büntetés kétéves időtartama miatt, egyszerűen azért, mert belefáradtam.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Armstrong top10-ben a Girón és a Touron!
A hétszeres Tour-győztes alig egy hónapja jelentette be hivatalosan végleges búcsúját, most mégis újabb tiszteletet parancsoló eredményt jegyezhet fel dicsőséglistájára, kevesen mondhatják el ugyanis magukról, hogy egy éven...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Új pofon a biológiai útlevél programnak
Megfelelő bizonyítékok hiányában felmentette az olasz doppingellenes hatóság (TNA) az idei Giro d’Italia előtt a bilológiai útleveléhez képest rendellenes vérképe miatt eljárás alá vont Franco Pellizottit, a Liquigas...
Tovább a teljes cikkhez »