Új pofon a biológiai útlevél programnak

Szerző: shLétrehozva: 2010. október 21. 20:05
Megfelelő bizonyítékok hiányában felmentette az olasz doppingellenes hatóság (TNA) az idei Giro d’Italia előtt a bilológiai útleveléhez képest rendellenes vérképe miatt eljárás alá vont Franco Pellizottit, a Liquigas versenyzőjét.


Pellizotti bemeszelésének időzítése finoman fogalmazva is furcsa volt, hiszen 2008 decemberi, 2009 áprilisi és júliusi mintákban kimutatott, a biológiai útlevele adataitól eltérő értékek miatt kezdeményezett ellene az UCI, majd az olasz olimpiai bizottság (CONI) eljárást, pont a Giro rajtja előtt pár nappal.

A TNA állásfoglalása: „Nem elégséges a bizonyíték, hogy kijelenthessük, hogy bűnt követett el a megvádolt kerékpáros.” Újabb pofon ez a nemzetközi szövetség (UCI) biológiai útlevél programjának, hiszen a szlovén Valjavec is hasonló módon térhetett vissza versenyezni az elmúlt hónapban. Az UCI várhatóan fellebbez majd a döntés ellen a lausanne-i sport döntőbíróságon.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Két évet kaphat a Tour-hegyikirály
A Tour de France tavalyi hegyi trikósa, és a Giro d’Italia dobogósár, Franco Pellizottira két éves eltiltás kiszabását kezdeményezte az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) doppingvétségért, a biológiai útlevél program keretein belül...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Nagy hal akadt a horogra a Giro előtt!
Nem indulhat a szombaton kezdődő Giro d'italián az olasz hegyi specialista Franco Pellizotti! Az UCI által bevezetett biológiai útlevél programban bukott meg a sztár, vérképe rendellenes értékeket mutatott - jelentette be...
Tovább a teljes cikkhez »