Lovassy feltámadt a CET-Budapest GP-n!

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 24. 19:53
Ma került sor az idei legjelentősebb hazai országúti kerékpárverseny, a Central European Tour második napjára, a Budapest GP-re, ahol az Ora Hotels-Carrera versenyzője, a sérüléssel bajlódó Lovassy Krisztián a negyedik helyet szerezte meg a lett válogatott Andris Smirnovs mögött.


Fotó: Vanik Zoltán

A hétvégén két UCI 1.2 kategóriás Europe Tour futamból, a Miskolc GP-ből és a Budapest GP-ből állt össze a Central European Tour, nem titkoltan azzal a céllal, hogy a magyar versenyzők pontokat gyűjthessenek a vb- és olimpiai kvalifikációhoz.

A viadalon kategóriájához mérten is kőkemény mezőny jött össze, mind a versenyzők, mind a szakvezetők elismerték, hogy régen láthattunk ennyi jó bringást magyar versenyen. A tegnapi, borsodi szakasz hazai szempontból nem alakult szerencsésen, sőt, kétséges volt, hogy Lovassy rajthoz állhat-e egyáltalán, de az Ora Hotels bringása rácáfolt a kétkedőkre.

Miután az Isaszeg és Budapest közötti 121kilométeres versenyen nem alakult ki nyerő elmenés, a budapesti körre maradt a döntés. Budapest belvárosa régóta nem láthatott ilyen mezőnyt, ugyanis Fót felöl megérkezve a pesti alsó rakparton egészen a Parlamentig mentek a bringások, hogy visszakanyarodjanak az Árpád-híd pesti hídfőjénél kijelölt célhoz.

Vanik Zoltán
  Fotó: Vanik Zoltán

Sprintbefutó döntött, az előzményekről és a történtekről a Budapest GP legjobb magyarja, Lovassy Krisztián mesél, aki a negyedik helyért járó 12 UCI-ponttal közelebb került, hogy benne legyen az első 200-ban az Europe-Tour ranglistán, ami a szezon végén olimpiai kvalifikációt érhet a nemzetnek:

- Tegnap még az is kérdéses volt, hogy indulhatsz, térdeden kötés, a zsebedben mégis 12 UCI-pont, mi történt a baleset óta?

- A tegnapi versenyen egy csúszós útszakaszt talán túl későn mutattak, és egy bukás indult el a mezőnyben, amibe én is belekeveredtem és a térdemet ütöttem meg. Próbáltam továbbmenni, a csapattársaim is segítettek, de annyira fájt a térdkalácsom, hogy nem tudtam folytatni. Este jegeltem, próbáltam pihentetni és reggelre meglepően jobban lettem. A szakasz közben nem is volt gond, de a végére elég rendesen befájdult.

Vanik Zoltán
  Fotó: Vanik Zoltán

- Hogyan alakult a mai verseny?

- Egyrészt iszonyatos gyors tempó volt, 46,5 km/h-s átlag, és folyamatosak voltak a próbálkozások is, én is belekerültem két ígéretes szökésbe, folyamatosan figyelni kellett. A csapattársaimnak nagyon sokat köszönhetek, ugyanis pont egy ilyen próbálkozás után következett a meredek galgamácsai emelkedő, ahol az ő segítségükkel tudtam megfelelő pozícióban felérni. Szerencse, hogy össze tudtak dolgozni a magyar csapatok, a mi csapatunkon kívül a Balaton Team is sokat segített Szórádi Balázs sokat húzta a sort az elmenésekre, de Vígh Zoli is az Aegon Cycling Teamből és a magyar válogatott is forgott elöl. Öröm volt részese lenni és látni azt, hogy a magyarok is képesek egységesen, irigység nélkül összedolgozni a siker érdekében!

Vanik Zoltán
  Fotó: Vanik Zoltán

A végén már arra törekedtünk, hogy egyben maradjon a mezőny, és sprintelhessek. Az utolsó két kilométeren Pintér Tomi (Aegon) vitt, feláldozva saját eredményét az én pozíciómért, de sajnos a hajrára kicsit egyedül maradtam. A Katyusa csapata egy helyen kicsit megszakította a sort, így a befutón saját magamat kellett helyzetbe hoznom az utolsó 3-400 méteren, menteni, ami menthető. A bosszantó, hogy láttam, hogy gyorsabb voltam mindenkinél, de ez az erőfeszítés csak arra volt elég, hogy balról kerüljem a sort, és a negyedik helyig jutottam, pedig a gyorsaságom alapján szerintem nyerhettem is volna.

Fotógaléria: KATTINTSON IDE!

A Budapest GP eredménye:
1. Andris SMIRNOVS lett LAT 21 2:39:45
2. Alexey TSATEVITCH orosz TIK 22 0
3. Luka MEZGEC szlovén SAK 23 0
4. LOVASSY Krisztián magyar OHT 23 0
5. Adam HOMOLKA cseh WSA 32 0
6. Michael SCHWAIGER osztrák WSA 28 0

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Horvát győzelem a mi Tourunk első napján
Ma került sor az idei legjelentősebb hazai országúti kerékpáros rendezvény, a Central European Tour első versenyére, az UCI 1.2 kategóriás Miskolc GP-re. A viadalról kontinentális csapatunk, az Ora Hotels-Carrera...
Tovább a teljes cikkhez »