Két keréken vagy két lábon – a Karancsra

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 18. 22:59
Június 5-én, vasárnap rendezi a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület és a ZENIT SE első közös, hegyikerékpáros-hegyifutó versenyét a „Palóc Olümposz” csúcsára. A néhány méter híján csak emelkedőt tartalmazó nyomvonalon Salgótarján – Beszterce-lakótelep városrész széléről a Karancs csúcsára kell feljutni, mely útvonal 4,7 kilométere alatt 440 méter szintkülönbséget kell leküzdeni.


 

A Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület immáron ötödik alkalommal rendezi meg az idei évben a Karancs Királya elnevezésű hegyikerékpáros egyéni uphill időfutamát, az egykori Bakony Királya események adaptációjaként. A ZENIT SE futóival kialakult jó kapcsolat lévén jött az ötlet a tavalyi évben, hogy egy közös hegyikerékpáros – hegyifutó eseménnyé változtassák a versenyt, mely az idei évben elsőként meg is valósul majd. A Salgótarjáni HKE által koordinált III. Természetbarát Sportok Hétvégéje – a Novohrad – Nógrád Geoparkban elnevezésű kétnapos rendezvény részét képező eseményre nevezni 9 órától lehetséges a helyszínen, az indítás percenként történik – a legszűkebb részén is minimum 3 méter széles útvonalon gond nélkül elférnek majd egymás mellett a hegyikerékpárosok és a futók, hogy eldöntsék: vajon ki ér fel rövidebb idő alatt a csúcsra. A rekordot e tekintetben eddig Dr. Bakos Gergő tartja, az esemény első megrendezésekor elért 22 perc 36 másodperces idejével. Nem kell majd azonban minden kategóriának a csúcsig küzdeni, a rövidebb távon (3,0 km / 205 m szintkülönbség) a fiatalabbak és a masterek mérhetik össze erejüket, míg a hegyikerékpáros gyerekverseny a legkisebbek számára a festői szépségű Kercseg-laposon kerül megrendezésre – az eredményhirdetéssel és az ebéddel együtt, melyet a nevezési díj tartalmaz.

A Természetbarát Sporthétvége keretein belül megrendezésre kerül még a Medves Gyöngyszemei elnevezésű, könnyed gyalogos (teljesítmény)túra, melynek célja, hogy a résztvevők egy kellemes séta közben megismerjék Salgótarján természeti környezetét. A rövidebbik és a hosszabbik táv is érinti Salgó és Somoskő várát, valamint az eresztvényi Kőbányák Tanösvényt is. A hosszabbik táv a Medves-fennsíkon is tesz egy nagy kört, valamint a Zagyva-forrása mellett is elhalad. Két keréken is lehet majd túrázni a Negyven Hegyben Egyben elnevezésű, 40 kilométeres hegyikerékpáros teljesítménytúra keretein belül, de a kisebb mozgásigényűekhez is szól ez a két nap, hiszen a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetének „Férfiak Egészségnapja” elnevezésű eseményén mindösszesen 1 kilométer gyaloglás a penzum – a minimum egészségünk érdekében.

Babka Szabolcs
  Fotó: Babka Szabolcs

Kiírások:

 III. TERMÉSZETBARÁT SPORTOK HÉTVÉGÉJE – A NOVOHRAD-NÓGRÁD GEOPARKBAN


FŐSZERVEZŐ: SALGÓTARJÁNI HEGYIKERÉKPÁROS EGYESÜLET
MEDVES GYÖNYSZEMEI GYALOGOS TELJESÍTMÉNYTÚRA - 10 / 20 KILOMÉTERES TÁVOK
Időpont: június 4., szombat, indulás 8.00 – 10.00 között
Központ: Eresztvény, Játszótér

A Nógrád Megyei Természetbarát Szövetség és a térség természetjáró életének meghatározó személyisége, Gubola István személyes közreműködésével idén harmadszor kerül megrendezésre ezen teljesítménytúra. A teljesítménytúra elnevezést itt tág értelemben kell venni, hiszen csak az elismerések (oklevél, kitűző) és a rendezés formája (ellenőrző pontok, ellátás) kapcsán helytálló, a teljesítési idő itt csak jelképes, mivel előbbire 5 óra, utóbbira 6 óra áll rendelkezésre. A rendezvény lényege, hogy a résztvevők egy kellemes séta közben megismerjék Salgótarján természeti környezetét. A rövidebbik és a hosszabbik táv is érinti Salgó és Somoskő várát,valamint az eresztvényi Kőbányák Tanösvényt is. A hosszabbik táv a Medves-fennsíkon is tesz egy nagy kört, valamint a Zagyva-forrása mellett is elhalad.
Mindkét táv elhalad a salgóbányai Erdészház mellett, ahol megtekinthető lesz az ottani kiállítás, valamint a Kőbányák Tanösvényen csoportok számára előadások is meghallgathatóak lesznek, amelyek időtartama természetesen nem számít bele a szintidőbe. Az idei évben először iskolaidőben kerül megrendezésre a túra, így legfőbb célunknak az általános és középiskolás csoportok bevonását tekintjük.

FÉRFIAK EGÉSZSÉGNAPJA SALGÓTARJÁNBAN


Időpont: június 4., szombat, indulás 9.00 – 10.00 között
Központ: Salgótarján, Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet
A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetének eseménye is a program része lesz az idei évben. Férfiak részére helyben végezhető szűrővizsgálatok képezik az itteni program részét, valamint lehetőség nyílik egy könnyed sétára a Kálváriára és vissza – ezzel is hangsúlyozva azt, hogy legalább egy minimális mozgásra mindenki életében szükség lenne.
NEGYVEN HEGYBEN EGYBEN HEGYIKERÉKPÁROS TELJESÍTMÉNYTÚRA – 40 KILOMÉTER
Időpont: június 4., szombat, indulás 9.00 – 10.00 között
Központ: Salgótarján, Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet
Az egyesületünk túraszakága által rendezendő esemény egy 40 kilométeres hegyikerékpáros teljesítménytúra, melynek útvonalának kialakításában szintén a környék lehető legszebb bemutatását tartottuk szem előtt.

V. KARANCS KIRÁLYA


Időpont: június 5., vasárnap, rajt: 10.30-tól
Központ: Salgótarján, Toyota Kakuk / Karancs kilátó / Kercseg-lapos
Egyesületünk hegyikerékpáros szakága ötödik éve rendezi meg ezt a sokakat érdeklő, igen nagy kihívást jelentő eseményt, mely során a 4,7 kilométeres (Toyota Kakuk autószalon – Karancs kilátó közötti) útvonalon 445 méter szintkülönbséggel kell megküzdeni. Hegyikerékpárral nem egy egyszerű dolog a Karancs csúcsára kitekerni, a legtöbbeknek nem is sikerül ezt a kihívást végig a nyeregben ülve teljesíteni. Az erőpróbán az elmúlt években mindig megjelent egy-egy futó, aki szerette volna felmérni az erejét, 2010-ben pedig Telek András és Zánki Zoltán, a ZENIT SE tagjai jelezték, érdemes lenne közös hegyikerékpáros – futó eseménnyé fejleszteni a versenyt. Ezen felvetést egyesületünk első hallásra támogatásra érdemesnek találta, így a rendezvény 2011-ben hegyikerékpáros és terepfutó komplex eseményként kerül megrendezésre!

Bővebb információk: www.salgotarjanihke.hu