FSA dupla dinamit: Afterburner teszt

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 14. 23:36
Az olimpiai-krossz világkupa élmezőny már jó ideje használja a kéttányéros hajtóműveket hegyikerékpározásban, magam is ilyet nyúzok versenyeken, a nagy gyártók azonban valamiért 2010-re látták elérkezettnek az időt, hogy bővítsék a választékot (az árat tekintve is) ezen a téren.


Az árát tekintve mindenképpen az egyik legjobb választásnak tűnő vadonatúj fejlesztésű FSA Afterburnert 386-ot kaptuk meg tartós tesztre, 42-27-es tányérokkal. A rendeltetési cél a mindennapos sportszerű mountain bike-ozás, esetenként maraton-versenyzés volt.

A száraz adatok:  háromágú alumínium csillag kialakítás, 42-27 CNC-zett tányérok, 760 gramm súly, plusz 130 gramm csapágy. Ja, és 386, vagyis 3 ágú kar, 86 mm lyukkör.

A gyakorlati tapasztalatok leírása előtt ejtsünk néhány szót a dupla-hajtómű hatékonyságáról. Sokan úgy gondolják, az „erősebbek” azért használnak duplatányért, mert nincs szükségük a tripla rendszer legkönnyebb két fokozatára és így súlyt is megtakarítanak. Ha csak ennyi lenne a magyarázat, én biztosan nem váltottam volna.

Szerintem a legfontosabb a duplatányéros rendszerben a nagytányér teljes kihasználhatósága, ami talán furcsán hangzik, de erősebbé tesz. Finomabbá válnak a hátsó fogak közötti áttételarányok, mint középtányéron, a lánc nagyobb felületen fekszik fel, hatékonyabbnak érezzük az erőátvitelt. Ha valaki először próbálja a duplatányért, meg fog lepődni, hogy hány emelkedőn küldi majd fel nagytányéron, ahol korábban középtányérra váltott.



Triplával erre nincs lehetőség, mert az eltérő láncvonal miatt nagytányér pörin már annyira keresztbe áll a lánc és feszül a váltókanál, hogy nem stabil a hajtás. Duplával viszont megfelelő láncvonalat kapunk ahhoz, hogy működjön a keresztbeváltás. Ráadásul verseny közben az sem elhanyagolható, hogy nem kell matekozni, melyik tányért, hátul melyik fokozatot válasszuk, adja magát a recept: amíg bírjuk, nagytányér, utána kistányér – ilyen egyszerű.

A hajtóművet a képen is látható XTR szettes karbon gépemre szereltük fel, kis csalással a csapágynál. Én a még jobb láncvonal érdekében a bal oldalra tettem a több hézagolót, így a lánc elöl nagytányéron, hátul pörin (34) is tökéletesen mozog. A duplatányéros rendszernél szerintem érdemes a lánchosszt is ennek a fokozatnak megfelelően beállítani, nem a klasszikus szabályok szerint. Tehát ha rövidkanalas hátsó váltónk van, ezen a fokozaton is maradjon meg egészséges határok között – ne legyen túlfeszített – a váltó, az pedig, hogy a kistányér-kónusz fokozat mit mutat, tulajdonképpen mindegy, úgysem fogjuk használni (annyi hogy ne érjen hozzá a lánc a kanálhoz). Átdobóként én maradtam a már tavaly is bevált, toleráns Campa országúti kompaktnál.

Dobos Ferenc
Ördögoldal, a fotós szerint csukott szájjal, játszi könnyedséggel:) Fotó: Dobos Ferenc

Éles bevetésen semmi különösről nem tudok beszámolni, és ez a legjobb ajánlólevél, mert ugye az nem tűnik fel, ha nagyon jó merev a kar, merevek a lánctányérok, nincs játék az átdobó terelőlemezei között, stb. Nos, semmi ilyenre nem volt példa, az XC-s gramm-mániásoknak kicsit talán nehéz hajtómű szilárdságból jelesre vizsgázott. Az áttétel tartomány ahogy már említettem, nem volt ismeretlen, a tavalyihoz képest a 30 helyett lett 27, ami jól jött néhány meredeken.  A gyenge pontja a rendszernek igazából a csapágy volt, sajnos a sarat nem jól bírja, egy dagonya maraton után cserélni kell. Amire figyelni kell még, a hajtókart tengelyre rögzítő csavarok nagyon pontos nyomatékértékkel való meghúzása.