Eneco Tour: nem mindennapi befejezés!

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 14. 22:38
Érdekes befutót láthattak a szurkolók a belga-holland rendezésű WorldTour viadal zárószakaszán, aminek végén az összetettet vezető Edvald Boasson Hagen győzelemmel biztosította be első helyét a generálban…


A Sittard és Geleen között 201 kilométeres távot jórészt esőben kellett teljesíteni, és a hajrát is az időjárás, illetve az esőtől nedves aszfalt befolyásolta. Az utolsó kanyarban ugyanis gyakorlatilag Boasson Hagen minden ellenfele elhullott, előle és mögüle is kicsúsztak a bringások.

A belga Jurgen Roelandts előtte bukott a még nedves útjelzésen, mögötte az orosz Gyenyisz Galimzsjanov csúszott, ki, rajta pedig az amerikai Taylor Phinney esett át. Mindez persze nem zavarta a norvégot, aki előnyt kovácsolva a kavarodásból simán nyerte a szakaszt, és ezzel együtt az összetettet, 2009 után másodszor.

A 6. szakasz utolsó kilométere IDE KATTINTVA tekinthető meg videón

A 6. SZAKASZ EREDMÉNYE:
1. Edvald Boasson Hagen norvég Sky Procycling 4:53:06
2. Manuel Antonio Leal Cardoso portugál Team RadioShack  
3. Lars Boom holland Rabobank Cycling Team  
4. Grega Bole szlovén Lampre - ISD  
5. Damiano Caruso olasz Liquigas-Cannondale  
6. Andreas Stauff német Quickstep Cycling Team  
ÖSSZETETT VÉGEREDMÉNY:
1. Edvald Boasson Hagen norvég Sky Procycling 22:54:22
2. Philippe Gilbert belga Omega Pharma-Lotto 0:00:22
3. David Millar brit Team Garmin-Cervelo 0:00:28
4. Taylor Phinney amerikai BMC Racing Team 0:00:35
5. Jos Van Emden holland Rabobank Cycling Team 0:00:57
6. Joost Van Leijen holland Vacansoleil 0:01:04

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Célt ért a szökés, de Hagen tovább vezet
Első profi győzelmét ünnepelhette 2007 óta Matteo Bono, aki egy háromfős szökevénycsoporttal éppen a mezőny előtt célba érve nyerte meg az Eneco Tour utolsó előtti, Genkből induló és oda visszaérkező 189 kilométeres szakaszát....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Eneco Tour: Boasson Hagen az élre ugrott
Bár a papírformának megfelelően alakult a vasárnapig tartó belgiumi Eneco Tour időfutama, hiszen a norvég Boasson Hagen átvette a vezetést az összetettben, izgalmakban nem volt hiány, főleg az időjárás jóvoltából....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Gilbert az Eneco Touron is villantott!
Philippe Gilbert mindent vitt ma a héten zajló WorldTour Körverseny, az Eneco Tour 3. etapján, nem csak a szakaszt nyerte meg, hanem összetettben is átvette a vezetést....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A "Gorilla" duplázott az Eneco Touron
A német André Greipel duplázott a héten zajló belgiumi WorldTour-verseny, az Eneco Tour második szakaszán, amivel összetettben is az ötödik helyre lőtte magát a 10 másodperc időjóváírásnak köszönhetően....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Bukás az Eneco Tour utolsó kilométerén
Tömeghajrával, illetve az utolsó kilométeren egy nagy bukással ért véget az Eneco Tour vagy másnéven BeNeLux Körverseny első – meglehetősen zaklatott, szeles – szakasza, a Oosterhout és Sint Willebrord közötti 192 km-es táv...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Elrajtolt az újabb WorldTour-körverseny
Az amerikai Taylor Phinney lenyűgöző prológot teljesített a hétfőn kezdődő újabb egyhetes WorldTour viadal, az Eneco-Tour első napján, a belgiumi verseny egyik fő esélyesévé előre lépve ezzel....
Tovább a teljes cikkhez »