A rendezők az ország egyik legnépesebb versenyzői tábort tudhatják magukénak, ugyanis a versenynek 1170 férfi és 119 női regisztrált célba érkezője lett. Az idén negyedik éve az Inter-Mountain-Series nemzetközi versenysorozatba tartozó versenyre idén is több környékbeli országból jöttek indulók.
A résztvevők nem is csalódhattak, hiszen egy remekül szervezett versenyen vehettek részt. A vadregényes Duna-parti helyszín megfelelő volt mind a versenyzők, mind az őket kísérők számára. Elegendő parkolóhely és kellemes környezet várta az oda látogatókat. A helyszínre települt kiállítóknál és büfében pedig elüthették az időt vagy egy 10 kilométeres túrán vehettek részt a T-Mobile Kerékpáros Természetjáró Túra keretében, míg szeretteik a visegrádi és pilisi hegyekben az elemekkel küzdöttek. Gondolva a gyerekekre külön gyermekversenyt és különböző szórakozási lehetőségeket biztosítottak. Az óvodások mellett 4 korcsoportban a 6-12 évesek a Cerbona Országos Diákkupa futamaiban vehettek részt.
 |
|
| Fotó: Vanik Zoltán | |
A rajtszám átvétel példásan gyorsan zajlott. Aki hosszú kígyózó sorokra számított, annak csalódni kellett, ugyanis távonként 3-4-5 szervező és még néhány segítő is várta a nagy számú nevezőt. A rajtcsomagban néhány reklámanyag, rajtszám, időmérő chip és az elmaradhatatlan négy darab gyorskötegelő. A pólót és a tányér kifőtt tésztát pedig célba érkezés után, a rajtszámunk egy-egy sarkának levágása után vehettük át.
A rajt pontosan 10 órakor indult a közép és hosszú távosok számára, míg a rövidtávot 10 perccel később indították. Ezt az indítási módot többen örömmel, többen pedig szomorúan fogadták, mivel a rövidtávosokra mindig hobbi bringásként tekintünk. Pedig ott is ugyanúgy megvannak a komoly versenyzők és a hobbisták is, mint a középtávosoknál. Valószínűleg soha nem fognak tudni kedvébe járni mindkét tábornak.
 |
|
| Fotó: Vanik Zoltán | |
A rajt után nem a szokásos hosszú aszfaltos emelkedővel kezdődött a pálya, hanem azon az útvonalon haladtunk fel, ahol a befutó is volt, tehát a Salamon-torony felé másztuk meg a Visegrádi várat. Ez a meredek emelkedő már az elején széthúzta a népes mezőnyt, ezzel csökkentve a verseny elején megszokott tumultust.
A pályamódosítással a középtávosok jártak rosszul, mivel az ő távjukat 68 kilométerre növelték, ami komoly erőpróbának bizonyult az amúgy sem könnyűnek mondható versenyen. Az esőzések miatt ugyanis rengeteg helyen lemosta a talajt a víz, felszínre hozva a köveket. Szerencsének mondható, hogy a talaj szinte mindenhol felszáradt, csupán kisebb tócsákkal és sárfoltokkal találkozhattunk a verseny során.
 |
|
| Fotó: Vanik Zoltán | |
A nyomvonalak megfelelő jelöléssel és elegendő számú rendezővel és pályabiztosítóval lettek ellátva. Aki nem készült volna inni és ennivalóval az útra, azokat a nagyjából minden 10 kilométerre jutó, bőségesen ellátott frissítő pontok és az ott levő készséges segítők várták.
A verseny utolsó szakaszán ismét a visegrádi várhoz értek a versenyzők, ahonnan egy kellemes, bár a kevésbé gyakorlott kerekesek számára veszélyes lejtővel ismét a Duna-parton találták magukat, ahonnan már csak pár kilométert kellett tekerni a célig.
A célba érkezéskor rögtön frissítővel várták a versenyzőt, miközben a kedves rózsaszín ruhás lányok egy fényvisszaverő szalagot csattintottak a csuklónkra szponzori ajándék gyanánt.
 |
|
| Fotó: Vanik Zoltán | |
Az utólagos kommenteket és fórum hozzászólásokat olvasgatva, valamint a saját tapasztalataim alapján is azt mondhatom, hogy egy igazán kellemes rendezvényen vehetett részt, aki kilátogatt július első vasárnapján a Duna Maratonra.