Újabb küzdelmes versenyen vagyunk túl - nem is rossz eredményekkel! A fiúk 14 pontot hoztak a "konyhára", míg mi, lányok 85 pontot zsebeltünk be a nemzet számára. Meg is kellett érte dolgoznunk rendesen.
...
Módos Gabi és jómagam válogatottként, míg Bogár Gabi, Csielka Márk és Szatmáry Andris csapat színekben állt rajthoz a 2007-es EB pályáján a törökországi Göremében. A nagy hőségben az életmentő frissítést Csóka Gergő végezte remekül - köszönet érte!
Csütörtökön utaztunk a verseny helyszínére, az ország szívébe. A
település tengerszint felett 1000m-nél is magasabban feküdt, ám ez a
különbség a nappali hőmérsékletben nem igazán mutatkozott meg. Olykor
37C fokig is felkúszott a hőmérő higanyszála... 
A nevsehiri repülőtérről kora este léptünk ki, ahol a sofőrünk már várt ránk. Örömmel konstatáltuk.
A táj nagyon más volt, mint amire számítottam: sziklás, poros vidék, szinte még a fű sem nő errefelé. Az erdő szó török megfelelőjét pedig szerintem hírből sem ismerik az itt élők...
Amint megérkeztünk, programunk a bringák összeállításából állt, hogy másnap már csak a pálya megismerésével foglalkozhassunk.
Legalábbis így terveztük. A "bibi" csak ott volt, hogy a pályát még nem jelölték ki a szervezők...
Először a fiúk előzetes ismereteit + megérzéseit követve indultunk el a lehetséges nyomvonalon, majd két helyi bringás mutatta meg a srácoknak a lehetséges pálya vonalvezetését. Szerintük a 4 évvel ezelőtti EB pályáján fogunk versengeni vasárnap... Húha, akkor biztosan fel kell kötni a bringás gatyót...
Lényeg a lényeg, a pálya végleges útvonala csak szombat délutánra
vált világossá számunkra, ugyanis akkor fejezték be a jelölést a
szervezők. Addig volt Gabival egy pár "felesleges" körünk, jó sok
elbizonytalanodással, megállással. Szuper... 
A nagy hőség miatt a folyadék-visszapótlás rendkívül fontos volt,
amit az izotóniás italok kortyolgatása mellett esti közös dinnyepartival
is kipipálhattunk. 
Az edzés utáni, késő délutáni főtt ételt pedig a szállásunktól pár méterre található Orient étteremben fogyasztottuk el, ahol 25 török líráért (kb. 2800 forint) 4 fogásos menüt ehettünk - kiváló minőségben és mennyiségben. Arról nem is beszélve, hogy az illemtudó, de humorizáló főpincér is állandóan mosolyt csalt az arcunkra.
(Számomra meg külön öröm volt, hogy az ebéd-vacsora alatt régi David Bowie számok mentek a zenelejátszóban.)
A szombat esti technikai értekezleten kiderült: a fiúknak 5, nekünk pedig 4 kör lesz az előírt penzum... Először nem tudtam, keveselljem-e vagy ne.
A várható köridőimből kiindulva elégnek tűnt a 4 kör: a nagyon sok trükkös részt és technikássá szétfékezett, meredek lejtőket a kezdeti hosszú, majd több rövidebb, de annál gyilkosabb emelkedő törte meg valamelyest.
Az igazat megvallva nem voltam túl bizakodó a várható
teljesítményemre gondolva; kicsit tömör dózisban jött a jó pár technikás
szekció. Nagyon sokszor poros sziklatömbökön kellett
keresztülhaladnunk, hol mandinereken (azt mondjuk élveztem), hol pedig
fel- ill. lefelé vezető szűk és nagyon szúszós sziklás katlanokban vagy
éppen 20cm-nél is mélyebb nyomvályúkban és meredek lejtőkön... Ha
hibáztál, két lehetőséged volt: vagy gyorsan felpattansz és nyúlcipőre
váltasz, vagy elvánszorogsz a kör végig, a mentősökhöz. Csúnya
horzsolásokat lehetett itt összeszedni. 
Rajthoz, azt hiszem, 3-ikként szólítottak, egy török és egy izraeli lány után. Addigra már szépen zajlott a szokásos verseny előtti "szertartásom": 1 Nutrixxionos energiaszelet, 2 db Inosine kapszula, majd közvetlen rajt előtt az X-Oxgen került a pocakomba.
A rajt maga egy macskaköves meredek emelkedőből állt, majd kis "pihenős" (=nyaktörően szétfékezett) lejtő után újabb hosszú mászás. Habár szépen bemelegítettem, éreztem a térd feletti izmaimat rendesen... Ekkor a 3. pozícióban tekertem.
Igazából nem mertem az első emelkedőt nagyon elnyomni, jól jöhet még
egy kis tartalék... Ám kétélű kard ez a taktika, ugyanis nem tudhatod, a
többiek milyen erőbedobással tekernek, illetve ha valaki elszökik,
lesz-e még elég (lelki) erő a sokadik körben feljönni rá... és mindehhez
hozzájöhet még az, hogy mások vagy magad hibájából bukás történik, az
idő meg csak megy...
Ennyire poros pályán pedig nem nehéz kicsúszni...
Hibázásból, bukásból pedig nem volt hiány: mindjárt az első körben lefelé, de később még felfelé menetben is...
Szerencsére sikerült időben mentenem a helyzetet, így nem kényszerültem megállásra. Sőt, egy ilyen eltaktikázást követően sikerült véglegesen leszakítanom az izraeli Inbart, akivel fej-fej mellett haladtunk a verseny elején.
Tulajdonképpen az első három körben szinte folyamatosan változott a pozícióm a top 3-ban, így nem volt nyugodalom. Inbart leszakítva a szerb Jovanával illetve a török Semrával folytatódott az "ereszd-el-a-hajam", egészen az utolsó kör kezdetéig.
Mókás volt, s nem is tudtam, először mit gondoljak, amikor a második kör elején Jovana elkezdett velem alkudozni: ha ketten ellépünk, a végén nem fog velem sprintelni a célegyenesben.
Nem mondtam semmit, végigpörgettem a lehetőségeket, de nem győztem meg magam az együttműködésről, kapásból 3 okból sem:
1. ez verseny, mi lesz, ha mégsem állj a szavát? Vagy lehet, hogy csak túl gyanakvó vagyok?
2. lefelé bátrabb, így nem szerencsés lejtmenetben magam elé engedni...
3. nem volt ügyesebb lefelé, csak kockáztatott, aminek hibázás is lett a vége.
Így meghiúsult az együttműködésünk.
Ezután nem sokkal, az utolsó előtti lejtőn ellépett. De olyan gyorsan, hogy már kezdtem azt hinni, hogy akkor most hunyt ki az aranyérem parányi reménysugara...
Ám nem tellett bele sok idő, a 2. kört teljesítve újra a nyakán lógtam. Ekkor már az XX-Force-os izómat iszogattam, s lecsúszott egy koffeines gél is.
Ekkor láttam őt utoljára, s vettem át a vezetést. Majd a kör közepe-vége felé észrevétlenül belassultam, s már a nyakamon is volt Semra. Nem szeretek egyedül tekerni versenyen, el kellett volna menni egy junior fiúval...
Szóval megelőzött a török lány. Na ne már!- gondoltam, s teljesen vérszemet kaptam.
Az utolsó emelkedőn a falu felé kiérve sikerült megcsípnem - hála a terepfutó-tudásomnak és a Sidi szuper talpának - amit ez a talaj szépen le is koptatott...
A 3. körről beérve jöhet a 2. gél, s egy kemény "bekínálás" ezen a jó kis rázatós, s hosszan elnyúló emelkedőn:
Ha sikerülne ellépnem, talán fejben kicsit megrogyik... Ha nem, akkor a célig nemcsak egymást, hanem magunkat is "kinyírjuk"...
A kamikaze-akcióból, úgy döntött, inkább nem kér. Huh! De nem csak a támadásom miatt, gondolom, hanem mert ekkor már szépen jöttek mögülünk az elit fiúk. A "szépen" kifejezés ugyan nem volt mindegyikükre igaz (megint kaptam egy nem túl udvarias félrelökést), de számomra egész jó szakaszon, ami annyit jelentett, hogy Semrának igencsak rossz szekcióban.
Emellett az is sokat nyomott a latba, hogy nem spóroltam az ivással. Na, jó, az utolsó fél körben már igen, de akkor az "ivós" részeket is inkább erőből tudtam le. Egyébként is nagyon kellett sietnem, mert úgy érzetem, lassú hátsó defektem van.
Az előző napokban mindkét este sikerült 3-3 kis tüskét kiszedni a hátsó, majd első kerékből, így nem tudtam, csak az agyam pörgött-e túl, vagy tényleg baj lesz hamarosan... De úgy voltam vele, majd a célba érkezés után foglalkozok ilyesmivel, addig mindent bele!
A célegyenesbe kanyarodva kezdtem kicsit felocsúdni - ekkor már egy mosolyt is megengedtem magamnak. Húha, akkor ez most egy C1-es győzelem, kerek 60 UCI-ponttal!
Bő 2 perc múlva megérkezik Semra, majd őt követi Jovana. És már jön is a mi Módos Gabink, az izraeli leányzót is leelőzve! Ez már több mint fantasztikus!
A fiúk ekkor már a célban voltak; Bogár Gabi 10., Szatmáry Andris pedig a 13. helyen érkezve. Márk sajnos egy bukás (jobban mondva tömegkarambol) miatt feladni kényszerült a versenyt, de szerencsére jól van. Az ő futamukat a görög Perikles nyerte.
Az eredményhirdetést relatíve hamar meg is tartották, csupán a pénzdíjak kiosztására kellett várni. Addig beszélgetés a rég-új ismerősökkel. Majd Gabival szépen elgurulgattunk levezetni.
Csodás ez a vidék, már-már valószínűtlen ezzel a sok vulkanikus kőheggyel - az meg pláne, hogy mennyi lakást vájtak beléjük a történelem során, még az ókeresztény időkből is láthattunk sziklatemplomokat.
Egyébként úgy tűnik, az idegenforgalom az egyetlen dolog, amiből errefelé meg lehet élni: légballonos kirándulásokat, illetve különböző bringás, motoros, quados túrákat vezetnek.
Persze ne feledkezzünk meg a híres török bazárról sem, ahol az alkudozás alapfeltétel. Ezt még gyakorolnom kell...
Azért, hogy itt lehettem, a Szövetségnek,a fotókért pedig Gergőnek, Gabinak, ill. Hasan Hakan Kocnak köszönet!
Dósa Eszter győzelmével ért véget a Törökországban rendezett Cappadocia MTB Festival elit női hegyikerékpáros olimpiai krossz futama, ami az olimpiaiújabb értékes ranglistapontokat jelentett Eszternek és a nemzetek is....
Tovább a teljes cikkhez »