Cziráki nyerte Kékestetőre a hegyi ob-t

Szerző: Takács TamásLétrehozva: 2011. október 2. 21:32
Az Ora Hotels-Carrera versenyzője, Cziráki István nyerte ma az országúti hegyi bajnokságot a kékestetői befutón, az egész verseny során makacsul tapadó címvédő, Buruczki Szilárd (Kőbányai TC) előtt. A hölgyek között Zelinka Gabriella (Aegon Cycling Team) volt a leggyorsabb.


A Parád és Kékestető közötti 17 kilométeres táv a parádsasvári nagykanyartól gyakorlatilag végig emelkedik, így a rövid táv ellenére a szezon végén alaposan próbára tette a kerekeseket, szerencsére októberhez képest hihetetlen jó időjárásban lehetett küzdeni a bajnoki címekért.

Az elit férfiak versenyében az Ora Hotels-Carrera csapata egy pillanatra sem engedte ki a kezéből a kontrollt, a sík részen a nagykanyarig Durucz Miklós által diktált tempóból az emelkedőn az idei utolsó országúti versenyén induló világbajnoki és olimpiai kvótafutónk, Lovassy Krisztián indult meg, ami már nem esett jól a mezőny többségének.

Röviddel később a tegnap még a Marco Pantani emlékversenyen vitézkedő Bernárd Bendegúz fokozta az iramot, előkészítve csapattársának, közben folyamatosan szakadoztak le az U23 és junior versenyzőkkel közös mezőnyből a bringások. Még bőven a legmeredekebb részek és Mátraháza előtt támadott aztán Cziráki István, akinek tempóját már nagyon kevesen tudták átvenni, tucatnyian sem maradtak vele.

2009 magyar bajnoka a továbbiakban olyan gyilkos iramot diktált, hogy csak a címvédő, Buruczki Szilárd tudott vele maradni, a Mátraháza és Kékestető közötti meredeken már csak egymással küzdöttek, illetve jórészt Buruczki küzdött, hogy ne maradjon le Czirákiról. A befutón aztán az Ora Hotels versenyzője nyerte a sprintet kettőjük között.

A 23 év alattiak mezőnyében üde színfolt volt profi hegyikerékpáros csapatunk, az EuroOne-Cube Team két versenyzője, Juhász Zsolt és Szatmáry András indulása, akikkel a virtingli országútisok nem tudtak mit kezdeni, Juhász elhalászta a korosztályos aranyérmet Simon Péter elől, és Szatmáry is dobogóra álhatott a harmadik helyen. Az EuroOne versenyzői számára ezzel véget is ért a versenyszezon.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

 

ELIT FÉRFI EREDMÉNY:
1. CZIRÁKI István ORA Hotels-Carrera 0:37:33
2. BURUCZKI Szilárd Kőbányai TC 0:37:33
3. BERNÁRD Bendegúz ORA Hotels-Carrera 0:38:30
4. LOVASSY Krisztián ORA Hotels-Carrera 0:38:57
5. VÍGH Zoltán AEGON Cycling Team 0:40:08
6. KISKÓ Gábor Bianchi Klub KE 0:40:17
7. CSOMOR Zoltán Veloki Team 0:40:22
8. MOLNÁR István AEGON Cycling Team 0:40:45
9. IVANICS Gergely Veloki Team 0:40:51
10. VEREBÉLYI Viktor AEGON Cycling Team 0:41:24
11. DÁNYI Pál Atlantis Casino 0:41:51
12. TAKÁCS Tamás FootStrong 0:41:58
13. BOHÁCS Roland Postás SE 0:42:16
14. TÓTH Gábor Atlantis Casino 0:42:25
15. TALLIÁN Péter Blue Scorpions MC 0:43:19
16. PUSKÁS Dávid ORA Hotels-Carrera 0:43:37
17. REITINGER Gábor Vitalitás SE 0:44:18
18. VAJDA János Péter Pécsi Junior 0:45:35
19. SZABÓ Péter Postás SE 0:45:48
20. KOVÁCS Balázs Kanizsa Kerékpáros Klub 0:46:35
21. GARAMSZEGI László Kőbányai TC 0:47:50
22. KOVÁCS Viktor Kanizsa Kerékpáros Klub 0:47:55
DNF KISS Gergely AEGON Cycling Team  
Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

U23 FÉRFI EREDMÉNY:

1. JUHÁSZ Zsolt Euroone-Cube Pro MTB Team 0:38:07
2. SIMON Péter ORA Hotels-Carrera 0:38:07
3. SZATMÁRY András Euroone-Cube Pro MTB Team 0:38:40
4. BISCHOFF Bálint Cervelo Team Prolog 0:40:27
5. HERBÁNSZKI Péter Postás SE 0:41:24
6. PÁLYI Csaba AEGON Cycling Team 0:41:45
7. SOLYMOSI Márton Cervelo Team Prolog 0:42:25
8. DURUCZ Miklós ORA Hotels-Carrera 0:44:07
9. SIMON Balázs AEGON Cycling Team 0:45:16
10. MACSUGA János Postás SE 0:45:26
11. PINTÉR Tamás AEGON Cycling Team 0:45:48
Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

U19 FÉRFI EREDMÉNY:

1. NAGYERNYEI Bence Szekszárdi SZKE 0:38:10
2. RADONICS Máté KSI-Schwinn-Csepel SE 0:38:10
3. MAGAS Dávid KSI-Schwinn-Csepel SE 0:42:16
4. KENYERES Ábel KSI-Schwinn-Csepel SE 0:42:16
5. ÁGOSTON Imre KSI-Schwinn-Csepel SE 0:44:28
6. BEDIKE Marcell KSI-Schwinn-Csepel SE 0:45:16
7. FEIGL László Szegedi KSC 0:46:12
8. SZŰCS Richárd KSI-Schwinn-Csepel SE 0:48:07
9. TÓTH Máté Salgótarjáni HKE 0:49:02
10. HAJZSER Máté Salgótarjáni HKE 0:51:18
DNF VIDÁKOVICH Olivér KSI-Schwinn-Csepel SE  
Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

ELIT NŐI EREDMÉNY:

1. ZELINKA Gabriella AEGON Cycling Team 0:44:00
2. ARANY Gitta Bianchi Klub KE 0:45:48
3. DÓSA Eszter Vitalitás SE 0:46:39
4. KIRÁLY Mónika MTE 1904 0:48:07
5. KORMOS Veronika Anna Veloki Team 0:49:15
6. ARATÓ Gabriella Szekszárdi SZKE 0:55:12

Amatőr győztesek: Pelyhe László, Makács Gábor, Ányos Szilvia

Rövidebb távok győztesei:

7,3 km - haladó férfi: Szabó Patrik, - serdülő nő: Tolnai Zsanett

13 km - serdülő férfi: Emhő Ferenc, - senior férfi: Révész Gábor