Bruyneel 10. Tourját nyerné Schleckkel

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 17. 17:10
A belga csapatvezető, Johan Bruyneel legfrissebb nyilatkozatából – amit a Het Nieuwsbladnak tett – kiderül, hogy a Leopard és a Shack egyesítéséről már az idei Tour de France végét követően elkezdődtek a tárgyalások, ugyanis – bár a Radio Shack és a Nissan is kifejezte szándékát, hogy még két évig támogassák a csapatot – Bruyneel csapatának költségvetése megcsappant volna. A Tourt követő hétfőn azonban a Trek részéről John Burke állt elő a javaslattal, hogy egyesítsék a Radio Shackot a Leopard-Trekkel.


Bruke összehozta a Radio Shackot, a Nissant és a Leopardot. A Leopardnak van egy jó csapata, de nincs szponzora. Nekünk nincs olyan csapatunk, amivel Tourt lehetne nyerni, de mögöttünk állnak olyan szponzorok, mint a Radio Shack és a Nissan” – mondta Bruyneel, aki régóta figyeli Andy Schlecket, és vele szeretné megnyeretni a Tourt.

„Andy már 2005-ben lenyűgözött a tehetségével, amikor először szerepelt a Tour of Georgia-n. Nem lehet valaki véletlenül háromszor egymás után második a Touron és mellesleg ezüstérmes a Girón is. Úgy gondolom, ideje, hogy igazán elhiggye, meg tudja nyerni a Tourt.

Ha Contador jó formában van, őt nagyon nehéz megverni, ismerem a képességeit, de bebizonyosodott, hogy nem verhetetlen. Az új kihívás engem is nagyon motivál, szükségem van nagyobb kihívásra. A legutóbbi Tour számomra egy rémálom volt, mint a 2006-os, Armstrong visszavonulása után. A következő évben Contadorral nyertünk, most ugyanezt megpróbáljuk Andyval, nem adom fel.” – mesélt a tervekről a kilencszeres Tour-győztes menedzser.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Leopard és a Radio Shack szuperfúziója
Összeforr a múlt és a jövő, vagyis az idén búcsúzó Tour-király, Lance Armstrong csapata a Radio Shack és a még csak Tour-győzelemről álmodozó Schleck-testvérpár nevével fémjelzett Leopard-Trek!...
Tovább a teljes cikkhez »