Bosszút állt a Saxo Cancellarán - videók

Szerző: shLétrehozva: 2011. április 3. 18:10
Emlékezetes, fordulatokkal teli versenyt hozott az idei Flandriai Kör, négy főszereplővel, akik közül hárman a győzelemért sprinteltek a célegyenesben, magyar szempontból a negyedik főszereplő Szeghalmi Bálint volt, a Lampre kerekese.


Szega 190 kilométerig bírta a brutális kiképzést, röviden ezt üzente: „Nem sikerült szökésbe keverni senkit a csapatunkból, 50 kilométerig ezen dolgoztunk nagyon sokat… 180-nál jött a nagyhalál, 190-nél vége! Durva volt, de nagy élmény!"

Röviden úgy lehetne összefoglalni a Brugge és Meerbeke közötti 256 kilométeres WorldTour viadalt, hogy az egész mezőny a címvédő, Fabian Cancellara ellen biciklizett, így pedig a legnagyobbak sem nyerhetnek. A sors fintora, hogy tavalyi csapata, a Saxo Bank versenyzője verte meg, Nick Nuyens.

A harmadik főszereplő a francia Sylvain Chavanel volt, aki már a verseny döntő szakasza előtt is benne volt szökésekben, majd később tudta tartani a 43 kilométerrel a vége előtt, a Flandria Körre jellemző kockaköves meredek dombok egyikén, a Lebergen támadó Cancellara tempóját, sőt, egyenesen felőrölte a Kancellár idegeit.

Reuters
  Fotó: Reuters

De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük a végjáték első kulcspillanatát. A mezőny éppen megközelítette a korábbi szökevénycsoportot, amikor az egyik „mur”-ön a világbajnok Hushovd rántja fel a sort, majd Tom Boonen támad, vele tart Cancellara és Pozzato. Utolérik a szétszakadó szökevényeket, és érdemes figyelni Cancellara kanyartechnikáját, amikor (videón 2:20-nál) úgy jön ki egy derékszögű kanyarból, hogy rögtön 5 méter előnye van Boonennel szemben, aki ezt már képtelen ledolgozni…

Tekintse meg videón! Video 1 (Sporza) KATTINTSON IDE!

Reuters
  Fotó: Reuters

Ekkor már csak Chavanel halad elöl, akit könnyedén utolér Cancellara, azonban a tervvel ellentétben nem sikerül leszakítani a franciát, aki persze vezetni nem akar a címvédőnek, lévén a Quick Step ásza, Boonen ott jön mögöttük (a főmezőny eközben összeáll és megkezdi az üldözést). Cancellara új tervet eszel ki, erőt gyűjt a legendás domb, a Muur Kapelmuur elején, közben a mezőny utoléri őket, de mielőtt elhaladna mellettük, ismét támadásba lendül a címvédő, de most sem sikerül egyedül elmennie:

Tekintse meg videón!Video 2 (Sporza) KATTINTSON IDE!

Reuters
  Fotó: Reuters

Kisebb élboly alakul ki, de a szövetség továbbra is működik, Cancellara nem mehet, és ez így megy egészen az utolsó kockaköves dombig, a Bosbergig, ahol Philippe Gilbert támad:

Tekintse meg videón!Video 3 (Sporza) KATTINTSON IDE!

Azonban a belga klasszikus-menő akciója is sikertelen, úgy tűnik, sprinthajrára jöhet meg a szűk főmezőny, azonban Cancellara még két kilométerrel a vége előtt is megpróbálja, s mit ad Isten, Chavanel tart vele, valamint a belga Nick Nuyens:

Tekintse meg videón! Video 4 (Sporza) - az utolsó kilométer - KATTINTSON IDE!

Reuters
  Fotó: Reuters

Ahogy 256 ilyen kemény kilométer után ez normális, igen görcsös sprintet láthattunk, és valószínűleg Chavanel nem fogja szívébe zárni Nuyenst azért a kis lepkéért a célvonal előtt, de ez benne van. A Kancellárnak pedig a Milano-SanRemo után ismét „csak” a dobogó jutott.

EREDMÉNY:
1. Nick Nuyens (Saxo Bank Sungard)   6:01:20
2. Sylvain Chavanel (Quickstep Cycling Team)  
3. Fabian Cancellara (Leopard Trek)  
4. Tom Boonen (Bel) Quickstep Cycling Team 0:00:02
5. Sebastian Langeveld (Ned) Rabobank Cycling Team 0:00:05
6. George Hincapie (USA) BMC Racing Team  
7. Björn Leukemans (Bel) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team  
8. Staf Scheirlinckx (Bel) Veranda\'s Willems - Accent  
9. Philippe Gilbert (Bel) Omega Pharma-Lotto  
10. Geraint Thomas (GBr) Sky Procycling  

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Szeghalmi Bálint Flandriai Körversenye
Hosszú idő óta állhatott rajthoz magyar bringás (utoljára Bodrogi László három évvel ezelőtt) ilyen rangos viadalon, mint a Flandriai Körverseny. A Lampre-ISD kerekesének beszámolója a legnagyobb belga klasszikusról:...
Tovább a teljes cikkhez »