A Fethiye és Finike közötti 184 kilométeres távon először egy 12 fős szökevénycsoport alakult ki Bodrogival, majd később az emelkedőkön kiszakadt a főmezőnyből egy nagyobb boly, köztük Jefimkinnel.
Többek között Bodrogi és Bertogliati tempózásának is köszönhetően a harmincfős csoport jelentős, 12 perces előnnyel ért haza a leader-trikóban tekerő amerikai Thomas Petersonhoz és a főmezőnyhöz képest, így Jefimkin átvette a vezetést az összetettben.
Szeghalmi Bálint így foglalta össze utolsó két napját a Török Körversenyen:
5. Szakasz:
A leghosszabb nap, elvileg 218- szerintünk 228 km volt. Közvetlenül a rajt után közel 30 kilométer emelkedő, 400 m magasról, 1200 m-ig. Az emelkedőn kialakult egy kisebb szökevénycsoport, míg a mezőny többi része együtt haladt, a vezetést pedig a Net App csapat vállalta, mivel az ő versenyzőjük állt a versenyben első helyen. Az elmenés előnye gyorsan nőtt és a táv felénél elérte a 10 percet is. Szerencsére a csapatunkból Enrico barátom elöl volt, így nekünk nem volt különösebb feladatunk. Szépen lebicikliztük a távot, közben kissé megáztunk, de az erős szél és a rendkívül érdes út sem könnyítette meg a dolgunkat.
60-65 kilométerrel a cél előtt még egy utolsó roham indult a mezőnyben a szökevények utolérésére, melynek köszönhetően fogyni kezdett az előny, de 25 kilométerrel a vége előtt látszott, hogy nem fog sikerülni, így a mezőny nyugodt tempóban kerekezett a célig. Csapatunk pedig egy 3. helyezésnek örülhetett…
6. szakasz:
A mai nap igen kellemes meleg időben indult, kb. 23-24 fok lehetett és a szokásos közepesen erős szél. A szakasz végig hullámos terepen ment keresztül, közben két hegyiharjával.
Sajnos én már napok óta küzdöttem a fenekemen lévő sebekkel, melyek révén a tegnapi szakasz utolsó 30 kilométerében a szokásos törökországi érdes úton, már nem nagyon tudtam ülve hajtani, és bár mindent megpróbáltunk a csapatorvossal, sajnos a rendelkezésre álló idő kevés volt. Így a komoly fájdalmak miatt úgy 60-70 km után a mai napon feladni kényszerültem a versenyt. Sajnálom a dolgot, mert erő még volt bennem, de egyszerűen nem tudtam tovább menni… Ez van, most kicsit regenerálódom és várom a következő versenyt…
Köszönöm a szurkolást, bíztatást, nagyon jól esik!
Videón a 6. szakasz utolsó kilométerei:
1. Andre Greipel (Ger) Omega Pharma - Lotto | 4:27:02 | |
2. Egoitz Garcia Etxeguibel (Spa) Caja Rural | ||
3. Bartosz Huzarski (Pol) Team NetApp | ||
4. Francis Mourey (Fra) FDJ | ||
5. Jonas Aaen Jorgensen (Dan) Saxo Bank-Sungard | ||
6. Nicolas Edet (Fra) Cofidis, le crédit en ligne | ||
7. Andrea Noe (Ita) Farnese Vini - Neri Sottoli | ||
8. Leopold Konig (Cze) PSK Whirlpool - Author | ||
9. Riccardo Chiarini (Ita) Androni - Giocattoli | ||
10. Alexander Efimkin (Rus) Team Type 1 | ||
... | ||
24. Bodrogi László (Fra) Team Type 1 | ||
DNF Szeghalmi Bálint (Hun) Lampre - ISD |
1. Alexander Efimkin (Rus) Team Type 1 | 27:17:12 |
2. Andrey Zeits (Kaz) Pro Team Astana | 0:01:13 |
3. Thibaut Pinot (Fra) FDJ | 0:01:33 |
4. Thomas Peterson (USA) Team Garmin-Cervelo | 0:01:50 |
5. Cameron Wurf (Aus) Liquigas - Cannondale | 0:02:17 |
6. Bartosz Huzarski (Pol) Team NetAPP | 0:11:12 |
7. Egoitz Garcia Etxeguibel (Spa) Caja Rural | 0:11:17 |
8. Wesley Sulzberger (Aus) FDJ | 0:11:19 |
9. Riccardo Chiarini (Ita) Androni - Giocattoli | 0:11:23 |
10. Nicolas Edet (Fra) Cofidis, le crédit en ligne | |
... | |
52. Bodrogi László (Fra) Team Type 1 - Sanofi Aventis | 0:58:54 |

A Farnese Vini együttese második győzelmét szerezte a Török Körversenyen az olasz Matteo Rabbottini révén, aki egy tízfős szökevénycsoport tagjai közül robbantott 1 kilométerrel a cél előtt, majd nyerte végül az 5. szakaszt....
Tovább a teljes cikkhez »

Végre összejött Szeghalmi Bálint csapatának, a Lampre-ISD-nek a győzelem a Török Körverseny 4. szakaszán, kapitányuk, az olasz Alessandro Petacchi révén....
Tovább a teljes cikkhez »

Kemény munkát végzett ma Szeghalmi Bálint a Török Körverseny 3. szakaszán, csapata, a Lampre-ISD mindent megtett, hogy mezőnyhajrá legyen. Ami sikerült is, de a szakaszt ma sem Petacchi nyerte, honfitársa, Manuel Belletti volt a...
Tovább a teljes cikkhez »

Szeghalmi Bálint, az olasz Lampre-ISD bringása a Török Körversenyen történtekről számol be, ahol a csapat fő célja sprinterük, Alessandro Petacchi jó helyzetbe hozása a sprinteken. Az első két nap mérlege:...
Tovább a teljes cikkhez »

A Lampre-ISD-nek ma sem sikerült Alessandro Petacchit győzelemre vezetni a Török Körversenyen, bár Szegáék ezúttal sokkal közelebb segítették a sikerhez kapitányukat mint tegnap, de az utolsó pár méter hiányzott, a kazah...
Tovább a teljes cikkhez »

A Lampre ISD csapata - sorában Szeghalmi Bálinttal - sokat dolgozott a Török Körverseny első szakaszán sztársprinterüknek, Alessandro Petacchinak, aki végül inkább botrányos viselkedésével hívta fel magára a figyelmet, mint...
Tovább a teljes cikkhez »

Ma kezdődik, és május 1-jéig, jövő vasárnapig tart majd a Török Körverseny, televíziós közvetítésekkel....
Tovább a teljes cikkhez »

Alessandro Petacchi a Tour de France 4. szakaszán második győzelmét aratta különleges festésű Wilier Cento1 Superleggera kerékpárja nyergében sprintbefutón, amely így a mezőny leggyorsabb bringájává lépett elő. ...
Tovább a teljes cikkhez »