Baugé a pálya királya – képes beszámoló

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 26. 11:17
A hollandiai pályakerékpáros világbajnokság harmadik napján rendezték a klasszikus számot, a sprintet, amiben a francia Gregory Baugé sorozatban harmadszor hódította el a világbajnoki címet!


Fotó: Reuters

Az Apeldoorn Velodrómban pénteken került sor a hölgyek  3000 méteres üldözéses versenyszámának döntőire, valamint a férfiak pontversenyére. Az alábbiakban az első két napról készült összeállításhoz hasonló képes beszámoló keretében foglaljuk össze a történteket:

A legnagyobb érdeklődéssel várt sprint számban érdekesen alakultak az előfutamok abból a szempontból, hogy a francia és brit ászok egymással kerültek össze a döntő felé vezető úton.

Reuters
  Fotó: Reuters

Így történt, hogy a négyszeres olimpiai bajnok Chris Hoy kiesett fiatal honfitársával, Jason Kenny-vel szemben az elődöntőben. A franciák közül pedig Mickael Bourgain-t a címvédő, Bauge búcsúztatta.

Reuters
  Fotó: Reuters

A döntőben végül Bauge magabiztosan kerekedett felül brit ellenfelén, aki bárhogy taktikázott egyszerűen nem volt olyan robbanékony, mint a francia.

Reuters
  Fotó: Reuters

Baugé-nak egy korábbi sprinterkirály, a francia szövetségi kapitány Florian Rousseau gratulál, aki több mint egy évtizede, 1996 és -98 között produkált hasonló sorozatot.

Reuters
  Fotó: Reuters

A franciák a korábban honlapunkon is bemutatott, forradalmi újításokat felvonultató Look vázak pálya-verziójára épült kerékpárokat használták.

1. Gregory Bauge (francia)
2. Jason Kenny (brit)
3. Chris Hoy (brit)
4. Mickaël Bourgain (francia)

Reuters
  Fotó: Reuters

A férfiak pontversenyében az első mezőnyszámhoz, a scratch-hez hasonlóan egy „outsider” lepte meg a sztárokat, a kolumbiai Avila Edwin Alcibiades személyében.

Reuters
  Fotó: Reuters

Alicibiades a 160 körös táv felénél indított egy akciót, és sikerült megcsinálnia a körelőnyt, továbbá egy hajrát is nyert közben, s az így szerzett 20+5 ponttal jól gazdálkodott a végéig, további hajrápontokat szerezve.

Reuters
  Fotó: Reuters

Meyerék, a legnagyobb sztárok nem tudtak a továbbiakban sem körelőnyt szerezni, sem annyi pontot gyűjteni (utóbbi szinte lehetetlen lett volna), hogy megverjék a kolumbiait.

1. Avila Edwin Alcibiades  (kolumbiai) 33 pont
2. Cameron Meyer  (ausztrál) 25 pont
3. Morgan Kneisky  (francia) 23 pont
4. Alexander Katuncsev  (orosz) 20 pont
5. Milan Kadlec  (cseh) 17 pont
6. Peter Schep  (holland) 13 pont

Reuters
  Fotó: Reuters

A női 3000 méteres versenyszámban az amerikai Sarah Hammer győzött, de az új-zélandi Alison Shanks jóvoltából izgalmas lett a döntő vége, mert vészesen fogyott Hammer előnye, amiből csak 3 tized maradt a célvonalig.

1. Sarah Hammer (amerikai)
2. Alison Shanks (új-zélandi)
3. Vilija Sereikajtye (litván)
4. Jaime Nielsen (új-zélandi)

Továbbifotók a 3. napról IDE KATTINTVA érhetőek el.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Pályakerékpáros-vb képekben - 1. rész
Szerdától vasárnapig Hollandiában Apeldoornban zajlik a pályakerékpáros világbajnokság, aminek első két napjáról készítettünk egy képes összeállítást, a kapcsolódó galériában több mint 30 fotóval....
Tovább a teljes cikkhez »