Az UCI-t nem érdekli Contador „1 éve”

Szerző: shLétrehozva: 2011. január 27. 22:19
Nem csak a magyar, de a nemzetközi médiában is megjelent zavart keltő cikkek miatt – „egy évet kapott Alberto Contador” és társaik – a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség közleményben tudatta, hogy nem tekintenek úgy a szóban forgó, kinyilatkoztatott szankcióra, mint a spanyol szövetség által hozott döntésre a 2010-es Tour de France-on klenbuterollal bukó győztes ügyében.


„Alberto Contador még nem kapott büntetést, az UCI a doppingellenes világszervezettel (WADA) egyetemben még mindig várja, hogy a spanyol szövetség meghozza a szabálykönyveknek megfelelő felelős ítéletét, és erről hivatalos értesítést küldjön, minél hamarabb.

Az, hogy a spanyol szövetség értesítette Contadort a várható döntésről, amivel kapcsolatban Contador még felhozhatja lehetséges érveit, nem tekinthető döntésnek, és nem is lehet fellebbezni ellene a nemzetközi sport döntőbíróságon Lausanne-ban. Az UCI nem is kívánja kommentálni a híreket addig, amíg hivatalos döntés nem lesz.”

forrás: UCI sajtóközlemény

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Contadort 1 év eltiltásról értesítették
A Spanyol Kerékpáros Szövetség részéről közölték és Alberto Contador is megerősítette, hogy a spanyol GT-menő értesítést kapott a 2010-es Tour de France-on produkált, klenbuterolra pozitív doppingmintájáért megállapított...
Tovább a teljes cikkhez »