Az Aegon Team a Szerb Kör 2. etapjáról

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 14. 23:01
A Manisaspor kerekese Kasa Gábor nyerte a Szerb Körverseny második, brutális emelkedőkkel tarkított szakaszának befutóját, az Aegon Cycling Team kerekesei közül is mindenki célba ért.


Nehéz hegyi szakasszal folytatódott a Szerb Körverseny. Egy első és egy második kategóriás emelkedő várt a mezőnyre 166,5 kilométeres távon. Az elején úgy tűnt, hogy az időjárás is kegyes lesz a versenyzőkhöz, ragyogó napsütésben és melegben kezdődött a szakasz.

A rajtot követően azonnal megindultak a támadások, végül tíz kilométer után kialakult egy ígéretesnek tűnő nyolcfős szökevénycsapat, amelyben szinte minden nagyobb csapat képviseltette magát, többek között ketten a Christina Watches csapatából. Az Itera Katushának azonban nem volt elöl embere, ezért végig ők forogtak elől, majd a 70 kilométer után kezdődő első kategóriás emelkedőn ízekre szedték a mezőnyt. Mindeközben a hegyen a semmiből megérkezett a jégeső hatalmas viharral, ami tovább nehezítette a kerekesek dolgát.

Pillanatok alatt kialakult a gruppetto a tegnapi győztes Angelo Furlan vezetésével, amely szép sorban gyűjtötte be a leszakadó kerekeseket. Az elöl maradt csoportban tekert Vígh Zoltán, Kiss Gergely és Verebélyi Viktor is. A következő emelkedőn aztán ismét tempót váltott a Katusha, az apró darabokra szakadt mezőny kisebb-nagyobb csoportokban teljesítette a hátralévő harminc-negyven kilométert. Az élen haladó 24 fős csoportból az utolsó kilométeren robbantva Kasa Gábor (Manisaspor) szerezte meg a győzelmet és vette át az összetettben vezetőnek járó sárga trikót. A második helyen Mihaylov Nikolay (AVC AIX EN PROVENCE) érkezett 6 másodperc hátránnyal, a harmadik helyet Stevic Ivan (PARTIZAN POWERMOVE) szerezte meg.

Az AEGON Cycling Team versenyzői mindannyian célba értek, Vígh Zoltán az utolsó emelkedőn leszakadva a 48., Kiss Gergely az 54., Verebélyi Viktor a 60., Molnár István a 67., Pintér Tamás a 84., Rónaszéki Balázs a 92., helyen érkezett. Michael Rasmussen a 6. helyen ért célba a harmadik Steviccel azonos idővel, összetettben a 10. helyen áll.



A mai szakaszról Molnár István így vélekedett:

„Ma megvolt az első igazán komoly etap. Zolinak nagyon jól ment a szakasz. Végig jól mozgott és a mezőny első felében érkezett 4perc körüli hátránnyal. Utána Geri jött egy 5fős sorral, majd Viktor. Pintér Tomi, Balázs és én egy nagyobb gruppettóval (kb. 35-40 fő) jöttünk 18percre. A nagy hegy vége
felé fogyott el a kraft belőlem, utána saját tempóban jöttem, majd a 2. kategóriás hegy végén érték utol az én 6 fős soromat Balázsék. A végén még az esőben nálunk volt egy nagy bukás lefelé, de mi szerencsére mindhárman megúsztuk. Ma egy nagyon szép helyen van a szállásunk, olimpiai hotel, ami felüdülés a tegnapi után. Holnap is megteszünk minden tőlünk telhetőt!”
 

A 2. SZAKASZ EREDMÉNYE:
Nr. Név: Csapat: Idő: Hátrány:
1 Kasa Gábor Manisaspor 4:07.06  
2 Mihaylov Nikolay AVC AIX EN PROVENCE 4:07.09 0:03
3 Stevic Ivan PARTIZAN POWERMOVE 4:07.14 0:08
       
48 Vigh Zoltán AEGON Cycling Team 4:11.37 4:31
54 Kiss Gergely AEGON Cycling Team 4:12.17 5:11
60 Verebélyi Viktor AEGON Cycling Team 4:15.20 8:14
67 Molnár István AEGON Cycling Team 4:25.10 18:04
84 Pintér Tamás AEGON Cycling Team ai  
92 Rónaszéki Balázs AEGON Cycling Team ai

 

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁS:
Nr. Név: Csapat: Idő: Hátrány:
1 Kasa Gábor Manisaspor 6:40.47  
2 Mihaylov Nikolay AVC AIX EN PROVENCE 6:40.55 0:08
3 Stevic Ivan PARTIZAN POWERMOVE 6:41.02 0:15
       
48 Vigh Zoltán AEGON Cycling Team 6:45.29 4:42
54 Kiss Gergely AEGON Cycling Team 6:46.29 5:42
60 Verebélyi Viktor AEGON Cycling Team 6:49.32 8:45
79 Molnár István AEGON Cycling Team 6:59.02 18:15
84 Rónaszéki Balázs AEGON Cycling Team ai  
92 Pintér Tamás AEGON Cycling Team 7:00.50 20:03

A verseny holnap a királyetappal folytatódik: Pale-ból Bajina Bastára megy a mezőny.



171,7 kilométeres távot kell teljesítenie a mezőnynek, benne egy első, két második és egy harmadik kategóriás emelkedővel!

A holnapi szakasz után is jelentkezünk friss beszámolóval! Kövesse velünk az eseményeket! – http://VBTroad.com

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Furlan-győzelemmel kezdődött a Szerb Kör
A Credit Agricole és a Lampre egykori sprintere: Angelo Furlan nyerte a Szerb Körverseny első szakaszát! Az olasz sztársprinter a mezőnyhajrán bizonyult jobbnak Tom Meeusen (Telenet Fidea) és Alexej Lyalko (Astana Track) előtt!...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Aegon Cycling Team a Szerb Körversenyen!
Vasárnap Szerbiába utazik az AEGON Cycling Team első sora és részt vesz a hétfőn rajtoló hét napos Szerb Körversenyen! A csapat színeit: Molnár István, Kiss Gergely, Rónaszéki Balázs, Verebélyi Viktor, Pintér Tamás és Vígh...
Tovább a teljes cikkhez »