A mai győztes szerint Contador nyer majd

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 16. 21:18
Joaquím „Purito” Rodriguez, a Tour 12. szakaszának győztese minden szempontból elégedett. A Katyusa katalán versenyzőjének elemezni is volt kedve:


Albertóval mi nagyon jóban vagyunk. Azóta ismerjük egymást, hogy 2003-ban az ONCE csapatában együtt versenyeztünk, ő pedig az öcsémmel is bringázott együtt. A mai szakasz végén azonban nm köthettünk kompromisszumot. Különösen azért, mert nagyon bíztam magamban, tudván, hogy a maximális sebességem nagyobb, mint az övé.

A Tour kezdetén egyértelműek voltak a céljaim: Akartam nyerni egy szakaszt, és megszerezni a lehető legjobb helyezést az összetettben. Nagyon örültem ma, mert mindkét vonalon eredményes voltam. Megvan a szakaszgyőzelem, és jó helyen állok összetettben (8.).

Reuters
  Fotó: Reuters

Contador és Schleck csatájával kapcsolatban az összetett címért úgy érzem, hogy a következő szakaszok jobban kedveznek Albertónak. Azt is gondolom, hogy Andy Schleck már nagyon sok energiát elhasznált a Tour első felében. Véleményem szerint Alberto a legesélyesebb a végső győzelemre.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Contador visszavágott? Hogyan is volt?
Contador ma megmutatta, hogy a meredeken ő a robbanékonyabb Andy Schlecknél, és visszaszerezte azt a 10 másodpercet, amit a 8. szakaszon elveszített. ...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Schleck megrogyott, Contador kihasználta
A spanyol Joaquín Rodriguez nyerte a francia kerékpáros körverseny, a Tour de France 12. szakaszát, a Bourg-de-Péage és Mende közötti 210,5 kilométeres távot. A második helyen Alberto Contador végzett, aki az utolsó rövid, ám...
Tovább a teljes cikkhez »