A Kannibál Prostot is elvitte egy körre

Szerző: shLétrehozva: 2011. február 20. 12:13
Az egyetemes kerékpársport talán legnagyobb alakja, a 65 éves Eddy Merckx versenyigazgatóként tevékenykedik a napokban a második Ománi Körversenyen, és nap mint nap új megvilágításban kerül a kamerák kereszttűzébe.


Az ötszörös Tour- és Giro-győztes, világbajnok, számtalan klasszikus győztese, miközben ellátja a viadallal kapcsolatos teendőit, mindenhol ott van, interjúkat ad, reprezentál, csinálja a felhajtást a versenyen kívül is.

Az Ománi Körversenyt már tavaly is a belga legenda nevével „adták el”, és ez idén sincs másképp, a nagy hírügynökségeknél kiemelten kezelik az ázsiai versenyt.

Reuters
  Fotó: Reuters

A Kannibál versenyigazgatóként teljesen együtt él az eseményekkel, a 4. szakasz hegyi befutóján például saját maga támogatta tovább az erejével teljesen elkészülő Van Summerent a célba érkezés után.

Reuters
  Fotó: Reuters

Merckx azonban a pályán kívül is igen aktív, szakít időt tanácskozásra az UCI-elnökkel, Pat McQuaiddel, sőt, szintén Tour de France-ász (ötszörös győztes) kollégájával, Bernard Hinault-val még a verseny illusztris vendégét, a Forma-1 világbajnok francia Alain Prostot is megbicikliztették.

 

Reuters
  Fotó: Reuters

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Cavendish végre betalált, Gesink nyert
A brit sprinterkirály, Mark Cavendish egy nagyon nyögvenyelősen induló szezont követően megszerezte idei első győzelmét az Ománi Körverseny zárószakaszán, tömeghajrát követően....
Tovább a teljes cikkhez »
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Gesink megállíthatatlan Ománban!
Robert Gesink az időfutam-specialistákat megszégyenítve nemhogy megőrizte előnyét az Ománi Körverseny időfutamán, hanem nemes egyszerűséggel megnyerte a 18,5 kilométeres, nehéz emelkedőt tartalmazó kronót, az ötödik szakaszt Al...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Gesink édesapjáért győzött Ománban
A holland Robert Gesink nyerte az Ománi Körverseny 4. szakaszát, hegyi befutón, 47 másodperccel a norvég Edvald Boasson Hagen előtt, s az összetettben is ugyanez a sorrend alakult ki a holnapi 18,5 kilométeres időfutam előtt....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Ománi Kör: nyert Bos, vörösben Goss
A Rabobank egykori pályás sprint-világbajnoka, a holland Theo Bos nyerte az Ománi Körverseny harmadik, egyben leghosszabb szakaszát, tömeghajrá végén....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A főnök lemaradt, helyettese Goss nyert
Az év első WorldTour eseményén, a Tour Down Underen is brillírozó ausztrál, Matthew Goss nyerte az Ománi Körverseny második szakaszát, enyhén emelkedő sprintbefutón....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Gigászok sprintje az Ománi Körversenyen
Óriásit küzdött az Ománi Körverseny első szakaszának hajrájában a regnáló sprinterkirály, a brit Mark Cavendish és a második profi szezonját a Rabobank színeiben kezdő korábbi pálya-sprint világbajnok, holland Theo Bos....
Tovább a teljes cikkhez »