Spitzmüller és Turán harcol a hegyekben

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 4. 20:32
Már csak két versenyzőnek maradt esélye az országos ralibajnokság zárófutamán, a Mecsek-ralin a bajnoki cím megszerzésére. Spitzmüller Csaba sorozatban aratott négy sikerével az összetett győzelem kapujába lépett, ugyanakkor Turán Frigyes számára még mindig adott az esély a fordításra. A keddi sajtótájékoztatón elhangzott,


 

Megállíthatatlanul menetelt az elmúlt hónapokban Spitzmüller Csaba az országos ralibajnokságban. Minden június elején a kezdődött, amikor a versenyző első helyen zárt Szombathelyi-ralin, azóta újabb három futam és három győzelem áll a neve mellett. Lassan lendült bele az idei szezonba, viszont azóta sem az elmúlt két bajnoki aranyérmes Benik Balázs és Turán sem tudta útját állni.

 

A hétvégén rendezendő Mecsek-ralira a Mitsubishi pilótája már magabiztos, kilenc pontos előnnyel érkezik, ráadasul egyetlen talpon maradt ellenfele, Turán Frigyes pénzügyi problémák miatt nem az idei esztendőben használt Peugeot 307 WRC-vel áll rajthoz. Helyette korábbi, A-csoportos Mitsubishijével száll harcba a végső címért.

 

A keddi sajtótájékozatón elhangzott, már a pénteki prológon megkezdődik a harc, a valós küzdelemre viszont szombat reggelig várni kell, amikor 7:58 perckor indulnak a versenyzők a Pécstől 15 kilométerre található Bakonyáról.

 

A korai rajtot öt további szakasz és 98 versenykilométer követi, mielőtt vasárnap újabb 68 kilométer speciál vár a mezőnyre. A győztes és a bajnok személyére a délutáni órákban derül fény.

 

Nagy érdeklődés övezi az évzárót, több mint száz páros nevezéséről tájékoztattak a szervezők.