Rafael Nadal harmadszor is világelső

Szerző: SportHíradóLétrehozva: 2013. október 5. 08:35
Nem kellett sokáig aggódniuk Rafael Nadal szurkolóinak, hogy kedvencük hétfőtől valóban visszafoglalja-e a trónt a férfiteniszben. A pekingi ATP 500-as Grand Prix első elődöntőjében a spanyolnak győznie kellett ahhoz Tomas Berdych ellen, hogy a további eredményektől függetlenül újra a ranglista élére kerüljön. A mérkőzés mindössze 37 percig tartott, mert a mallorcai 4:2-es vezetésénél, az első játszmában a cseh feladta a küzdelmet. Nadal sorozatban tizenötödször bizonyult jobbnak Berdychnél (előtte 1:3-ra álltak).


 

Rafael Nadal hétfőtől újra világelső! Erre senki nem fogadott volna februárban, amikor visszatért. Szinte biztos, hogy ő lesz a trónon a szezon végén is (van még 3500 pont, Sanghaj, Párizs, London), pályafutása során harmadszor (2008 és 2010 után).

A következő idény első hónapjában is még pluszba gyűjtheti a pontokat, tehát nem kell védenie! Eddig kicsit olyan a szezonja, mint Novak Djokovicsé volt 2011-ben: az idei 68 mérkőzéséből 65-öt megnyert, 13 versenyből 12 döntőt játszott és tízszer ő vihette haza a serleget 2013-ban.

Két nagy kihívása lehet még az idén: hat ATP 1000-es tornát nyerni (ez még senkinek nem sikerült korábban, most ötnél tart) és bevenni Londont, az egykori Masterst (az egyetlen komoly serleg, ami hiányzik a gyűjteményéből). A vasárnap kérdése, hogy Djokovics legyőzésével ünnepelheti a trónra lépést vagy elveszti keménypályás veretlenségét?

Rafael Nadal először 2008. augusztus 18-án lett világelső, akkor Roger Federer maratoni uralkodását törte meg 46 hétre. 2010. június 7-én másodszor is letaszította a svájcit a trónról, ekkor 56 hétig vezette a ranglistát, egészen 2011. július 4-ig, Novak Djokovics érkezéséig.

KEMÉNYPÁLYÁS TENISZTORNA, PEKING

FÉRFI EGYES (3,6 millió dollár összdíjazás), ELŐDÖNTŐ:
Rafael Nadal (spanyol, 2.) - Tomás Berdych (cseh, 4.) 4:2-nél Berdych feladta

A másik elődöntőn a címvédő Novak Djokovics (szerb, 1.), és Richard Gasquet (francia, 5.) játszik egymással a fináléba kerülésért.