KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "T-MOBILE_TOP_MARATON"
Mountain bike összetett eredmények 2010
2010. november 22. 16:01
Díjátadó gálával zártak a hazai hegyikerékpárosok, a hétvégén adták át a T-Mobile Top Maraton sorozat összetett eredmények alapján legjobbaknak járó díjakat; a szövetség a csapatok közt hirdetett sorrendet. A sorozatot a felnőtteknél Blazsó Márton és Dósa Eszter, a csapatversenyt – melybe a sorozaton kívül más események eredményei is beleszámítanak – 2009-hez hasonlóan, a Cube-Csömör nyerte.
Segélyvonal a Top Maraton állomásokon
2010. június 17. 19:40
A T-Mobile Top Maraton sorozat hivatalos segélyhívó száma: +36 30 331 5555.
Bemutatkozott a Top Maraton sorozat
2010. május 29. 22:12
Kétezer-ötös alakulását követően hatodik szezonját kezdi a legnagyobb hazai hegyikerékpáros versenysorozat, a Top Maraton. S, mint 2006-óta az elmúlt négy évben, az idén is a telekommunikációs cég, a T-Mobile a sorozat névadó partnere. Az egyes állomásokra, mintegy másfél ezren neveznek. A versenynaptárban ismét négy eseményt jegyeznek, a záró etapon egyben a szakág bajnokát is kihirdetik. Az idei sorozatot Szilvásváradon, sajtótájékoztató keretében mutatták be.
Polar támogatás a 2010-es Top Maratonon
2010. május 28. 07:50
A Top Maraton sorozat abszolút férfi és női, magyar állampolgársággal rendelkező győztese a zerge.info felajánlásával egy 2011-es évre szóló POLAR szponzori szerződést kap.
A két meridás sztárkerekes a Szilváson
2010. május 12. 10:33
A tavalyi évben világranglista-elsőséget szerző német Multivan Merida Biking Team versenynaptárából már év elején kiderült, hogy idén is rajthoz állítanak néhány versenyzőt a T-Mobile Top Maraton sorozat első állomásán, a Caprine Maraton Szilvásváradon. Andreas Rottler csapatvezető a napokban, levélben megerősítette magyar meghívójánál: a 2005-ös Európa-bajnoki nyerő páros, a tavaly Duna Maraton-győzelmet szerző Hannes Genze és Andreas Kugler érkezik hazánkba a május 30-ai versenyre.
2010-ben is "Topmaraton őrület"!
2010. január 8. 07:30
Újabb szezonját kezdi a legnagyobb hazai hegyikerékpáros maratoni sorozat, a T-Mobile Top Maraton. A négy állomás időpontjait a szervezők az esztendő végén kihirdették, a nevezés január első napjaiban elindult. Idén a Bükk Maraton jubilál, a bajnoki trikókat a hazai szövetség a Mátra Maratonon osztja ki. Az elmúlt esztendőkben a versenyeken évről-évre nőtt a résztvevők száma, 2009-ben már több mint 1500 nevezőt regisztráltak állomásonként a szervezők.
Gálán díjazták az MTB sorozat győzteseit
2009. november 30. 09:37
A T-Mobile Top Maraton hegyikerékpáros versenyek 2009-es díjátadó gálájával zárult a négy állomásból álló idei sorozat. Az ünnepségen a szervezők átadták az idei összetett díjakat, a sportág honi szövetsége a csapatsorrendet hirdette ki. A sorozat felnőtt férfi hosszútávját összetettben Blazsó Márton, női közepét Dósa Eszter nyerte. A csapatrangsor tabelláján a Cube-Csömör végzett az élen. Az év hegyikerékpáros sportolói Benkó Barbara és Buruczki Szilárd lettek.
A Gepida lett a Mátra Maraton névadója
2009. június 16. 08:11
Újabb hazai kerékpáros cég tette le voksát a legnagyobb hazai mountain bike viadalok mellett. Amolyan „last minute” megegyezés született a Gepida vezetői és a T-Mobile TOP Maraton sorozat utolsó állomásának főszervezője között, mely szerint a magyar kerékpárgyártó lesz az idei Mátra Maraton névadó főtámogatója. A T-Mobile TOP Maraton sorozat javában zajlik, sikerrel zárult a szilvásváradi verseny, finisben van a visegrádi szervezése. A négy állomásból álló versenysorozat többi főszervezője sem tétlenkedik, folynak a bükki és a mátrai előkészületek.
Szilvás: a maraton és a kísérőprogramok
2009. május 29. 19:19
Már másfél ezren neveztek a Szilvásváradi Lovas Stadionban május 31-én rajtoló T-Mobile TOP Maraton első állomás – Caprine Maraton Szilvásvárad hegyikerékpár-versenyre. A bringásokra 39-, 70- és 117 km hegyi terep vár a Bükki Nemzeti Parkban kijelölt útvonalakon. A 8. alkalommal kiírt szilvásváradi viadal a szövetség versenynaptára szerint a Magyar Kupasorozat 2. állomása is egyben. Hogy ki lesz a Bükk pünkösdi királya, az május 31-én kiderül.
Minden szükséges információ a BRINGÁDON!
2009. május 29. 08:53
Ki nem tette még fel a kérdést verseny közben, hogy: mennyi van még hátra a következő itatópontig? Mennyit kell még másznom ezen a fránya emelkedőn? Egyáltalán hol vagyok? Hány kilométer van a célig? Ésatöbbi...
Megpróbáltunk összeállítani egy minden alapvető információt magába foglaló itinert a Caprine Szilvásvárad Maraton középtávjához, különböző formátumokban. Kinyomtatva zsebre is vágható vagy laminálva akár a kerékpárra is rögzíthető a kormány, stucni környékén.
Következő »
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
AJÁNLOTT OLDALAK