KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "PETE SAMPRAS"
Sampras tudja, hogyan nyerhet Murray 2012. július 7. 11:56 Pete Sampras hozzászokott, hogy Roger Federer sorozatban állítja be/dönti meg valamelyik rekordját, és ha a wimbledoni Grand Slam-döntőben Andy Murrayt is legyőzi a bázeli zseni, megint odapörköl az egykori klasszisnak – aki viszont ezt egyáltalán nem bánja.
 
Gyémánt teniszpályát avattak Pekingben 2011. október 1. 10:45 A tenisz két élő legendájának, Pete Samprasnak és Marat Szafinnak a főszereplésével avatták fel a Kínai Nemzeti Teniszközpont legújabb varázslatát, a Diamond Courtot (Gyémánt pálya). A két korábbi világelső parádéjából az orosz került ki győztesen (6:3, 6:4), csakúgy, mint a 2000-es US Open-döntőben, igaz, az eredmény most másodlagos volt.
 
Ismét összecsaptak a teniszlegendák 2011. március 1. 12:49 Ennél pazarabb négyest nehéz lenne összehozni egy múltidéző teniszgálára, ennek megfelelően tizenkilencezren tapsolták vörösre a tenyerüket a világhírű Madison Square Gardenben! A New York-i arénában négy korábbi világelső lépett pályára, igaz, az egyik találkozó idő előtt ért véget John McEnroe bokasérülése miatt. Rajta kívül Pete Sampras, Andre Agassi és Ivan Lendl ragadott ütőt, pazar bemutatóval kápráztatták el a fehérsport rajongóit.
 
Ellopták a legenda kincset érő trófeáit 2010. december 8. 16:20 Súlyos csapás érte a teniszsport amerikai legendáját: egy Los Angeles-i raktárból eltulajdonították Pete Sampras trófeáinak jelentős részét. A tolvajok mindössze egyet loptak el a 14 Grand Slam-serlegből, de így nagy a kár.
 
Szupersztárok teniszeznek Haitiért 2010. február 22. 09:44 VIDEÓVAL! Négy fantasztikus sportember, négy követendő példa, négy állócsillag gyűjt majd pénzt egy jótékonysági tenisztornán, hogy a nemrégiben földrengés rázta Haiti fájdalmán enyhítsen. Roger Federer, Rafael Nadal, Pete Sampras és Andre Agassi március közepére tervezi a fellépést Indian Wellsben.
 
Jövőre Edberg, 2010-ben Sampras jöhet 2008. december 10. 13:02 Könnyen elképzelhető, hogy az idei, remekül sikerült verseny folytatásában is világsztárok látogatnak Budapestre: Taróczy Balázs főszervező reméli, 2009-ben Stefan Edberg, míg 2010-ben Pete Sampras szerepel majd az ATP Tour of Champions magyarországi állomására. Sőt, a jövő évi eseményre Patrick Raftert és Jim Couriert is hazánkba csábítaná a korábbi wimbledoni bajnok.
 
Elégedett a döntőről lemaradó Sampras 2008. december 7. 16:09 Noha vasárnap Cédric Pioline és Greg Rusedski játssza a döntőt a londoni szeniortornán, az igazi szenzációt az egyesben 14 Grand Slam-tornán diadalmaskodó Pete Sampras szereplése jelentette, aki egyáltalán nem búsul amiatt, hogy szombaton vereséget szenvedett francia ellenfelétől. Az amerikai legenda mindvégig remekül érezte magát a londoni Royal Albert Hallban, lenyűgözte a pazar helyszín és a sportszerű brit közönség.
 
Sampras hat év után ismét döntős lehet 2008. december 6. 14:21 Az utolsó napon dől el, hogy Pete Sampras, avagy Cedric Pioline jut a döntőbe, hiszen mindkét teniszező két győzelemmel áll a Londonban zajló BlackRock Masters Tennis elnevezésű tornán. A tizennégyszeres Grand Slam-győztes amerikai péntek este a korábbi világelső Jeremy Bets ellen nyert.
 
Óriások csatája: Sampras visszatért 2008. december 4. 21:59 Szemet gyönyörködtető csatát láthatott Londonban az a nézősereg, amely úgy határozott, hogy megtekinti Pete Sampras visszatérését a Royal Albert Hallban. A harminchét éves ikon John McEnroe ellen lépett pályára hat év után, és győzte le honfitársát két szettben. A hétszeres wimbledoni bajnok amerikai Andy Murray bátyjával gyakorolt a meccs előtt.
 
Tenisz, Madrid: Federer lett minden idők leggazdagabb játékosa 2008. október 16. 10:58 Roger Federer a tenisz Mestersorozat madridi állomásán Radek Stepanek felett aratott kétszettes sikerével megelőzte a karrier során gyűjtött pénzdíjak rangsorában az élen álló Pete Samprast.
 
Következő »