Tovább szárnyalt Arn, döntőt játszik!

Szerző: shLétrehozva: 2011. január 7. 05:31
Több, mint három és fél év után nyerhet ismét WTA Grand Prix-t Arn Gréta, miután magyar idő szerint péntek hajnalban győzött a német Juliana Görges elleni elődöntőben Aucklandben. Sarapova után újabb kiemeltet intézett el, két szettben, közel másfél órás csatában búcsúztatta a németet, és a US Open 2009-es elődöntőse, a címvédő belga Yanina Wickmayer ellen foghat ütőt.


Meg sem állt a döntőig Arn Gréta a hazánktól legtávolabbra rendezett WTA-tornán Aucklandben, Új-Zélandon! A cseh Ondrasková, a svéd Arvidsson és az orosz Sarapova után a negyedik skalpját gyűjtötte be azután, hogy kiderült, néhány visszalépésnek köszönhetően nem kell selejtezőt játszania. Görgesszel több, mint fél évtizede nem találkoztak, korábban kétszer is megverte őt salakon a világranglistán 88. magyar lány.

A harmadik gémben rabolta el először ellenfel adogatását Arn, tulajdonképpen ajándékba kapta a bréket, amelyet aztán 4:3-as vezetésnél kénytelen volt visszadni (semmire veszítette el). A kiélezett végjátékban kétszer is a játszmában maradásért kellett szerválnia, másodszor három szettlabdát hárítva támadt fel, s nagyon koncentrált játékkal kiharcolta a rövidítést, ahol ott folytatta, ahol abbahagyta (7-3).

A német rögtön lebrékelte a második szettben, de nem csüggedt ettől a 31 éves magyar, inkább rögtön egalizált. 4:4-nél kíméletlenül kihasználta egyetlen bréklehetőségét, hogy aztán kiszerválja a meccset, és egy óra 26 perc alatt elgörgesse az utolsó akadályt is az útból a döntő előtt.

"Hihetetlenül boldog vagyok" - nyilatkozta közvetlenül a meccs után a közönség szimpátiáját is kivívó Arn, aki hozzátette "nagyon jól sikerült a felkészülés, és ennek köszönheti a sikeres szereplést", továbbá "tudja, hogy nem akármilyen kiválósággal néz szembe a fináléban, akitől tavaly kikapott Cincinnatiban." Még az eredményre is jól emlékezett: 6:2, 6:2 a belgának. Ez a győzelem 19 ezer dollárt és 200 WTA-pontot hozott a konyhára Arnnak, akit menetelése soha nem látott magasságba repíthet a világranglistán, egy újabb sikerrel akár a legjobb hatvanba is bekerülhet.

Ar Gréta eddigi egyetlen trófeáját 2007 májusában nyerte a WTA Touron, három szettben győzte le a fehérorosz Viktorija Azarenkát Estorilban, salakon.

ASB CLASSIC, AUCKLAND, ÚJ-ZÉLAND
WTA-torna, 220 ezer dollár, keménypálya
Női egyes, elődöntő
Arn (magyar)-Görges (német, 4.) 7:6 (7-3), 6:3
Wickmayer (belga, 2.)-Peng (kínai) 3:6, 6:3, 7:5

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Szenzáció: Arn Gréta legyőzte Sarapovát
Megszületett a 2011-es teniszszezon első igazi magyar bravúrja: a világranglista 88. helyén álló Arn Gréta két szettben, 6:2, 7:5-re legyőzte a korábbi világelső Marija Sarapovát a 220 ezer dollár összdíjazású aucklandi verseny...
Tovább a teljes cikkhez »