Tenisz, Mesterek Kupája: Simon gond nélkül verte Stepaneket

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 14. 12:30
A francia Gilles Simon 71 perces küzdelemben 6:1, 6:4-re verte Radek Stepaneket a Mesterek Kupájának Vörös csoportjában. A cseh teniszező rendkívül indiszponált formát mutatott majd’ az egész mérkőzésen, megszorongatni sem tudta a játék minden elemében kiválóan teljesítő ellenfelét.


 

Gilles Simon esélyeshez méltóan kezdte a találkozót, és már az első labdamenetekben tudatosította Stepanekben, ki az úr a háznál.

A cseh teniszező keze rendre megremegett, így mindössze azt a szégyent sikerült elkerülnie, hogy semmire veszítse el az első játszmát.

A második felvonásban már felnőtt a feladathoz az Andy Roddick helyére beugró játékos, de érdemben nem tudott beleszólni az eredmény alakulásába.

Az első szerváit jó arányban értékesítő Simon végül 71 perc után tett pontot a mérkőzés végére, ám még így sem biztosította helyét az elődöntőben: a Roger Federer-Andy Murray párharctól függ, továbbjut-e csoportjából a francia teniszező.

Nem maradt más dolga tehát, mint drukkolni a meglepetésért, azaz az britek kiválóságának sikeréért.