Sztáredzője lesz a magyar csodatininek

Szerző: shLétrehozva: 2010. október 12. 15:49
A junior tenisz-világranglistán jelenleg második Babos Tímea Sopronból az MTK-ba igazolt és a jövőben minden idők egyik legjobb magyar női játékosa, Temesvári Andrea készíti fel a versenyekre.


Temesvári mellett Barátosi Levente lesz a Soproni Vasutasból frissen igazolt 17 esztendős játékos másik edzője, és Babos Csaba, Tímea édesapja - ahogy eddig is tette - szintén részt vállal a feladatokból.

Babos jelenleg a 327. a rangsorban, tehát még legalább száz helyet kell előrébb lépnie, hogy helyet kapjon az ausztrál nyílt bajnokság kvalifikációjában.

"Erre a felkérésre csak igennel válaszolhattam és be kell vallanom nagy örömmel tettem - mondta a keddi sajtókonferencián a pályafutása legjobbjaként a rangsorban hetedik helyen jegyzett Temesvári, aki Martina Navratilova oldalán párosban volt bajnok a Roland Garroson. - Igyekezni fogunk, hogy a lehető legjobban felkészítsük Timit a tornákra" - tette hozzá.

"Október végén Ausztráliába és Új-Zélandra utazom, ahol öt ötvenezer dolláros versenyen indulok. Szeretnék jó eredményeket elérni, mert az a célom, hogy javítsak a ranglistás helyezésemen és indulhassak januárban az Australian Open selejtezőjében - mondta Babos Tímea.