Szávay-Radwanska csata lesz Torontóban

Szerző: shLétrehozva: 2009. augusztus 17. 23:09
Szávay Ágnes kétszettes győzelemmel kezdte a rendkívül erős mezőnyt felvonultató, kétmillió dolláros torontói WTA-tenisztornát hétfő este. A kanadai Valerie Tetreault-t verte az első fordulóban 6:2, 6:4-re egy óra negyvennégy perc alatt. A legjobb 16 közé jutásért a lengyel Agnieszka Radwanska következik.


A Rogers Cup rangját jól jelzi, hogy az első 16 kiemelt egyben a világranglista első 16 helyezettje, rajtuk kívül két korábbi világelső, Marija Sarapova és Kim Clijsters is nevezett.

Szávay Ági nem panaszkodhatott a sorsolásra, a hazaiak harmadik számú versenyzőjét, a világranglistán 161. Valerie Tetreault-t kapta az első fordulóra.

A magyar kiválóságnak a harmadik játékban sikerült lebrékelnie ellenfelét, s 3:1-nél ismét lehetőséghez jutott, de akkor visszaverte támadásait a kanadai. Egy kis esőszünet után aztán 4:2-nél megint kötélnek állt a rivális, Szávay végül 6:2-re hozta a játszmát.

A folytatásban 3:3-ig fej-fej mellett haladtak a felek (nem volt brék, Szávaynak még bréklabdája sem), hogy aztán a hetedik játékban kiharcolja a hőn áhított lépéselőnyt a magyar hölgy, amit a szett végéig meg is őrzött, így a legjobb 32 közé menetelt.

ROGERS CUP – WTA-TORNA, TORONTO (KÉTMILLIÓ DOLLÁR, KEMÉNY PÁLYA)
Női egyes, 1. forduló
Szávay (magyar)–Tetreault (kanadai) 6:2, 6:4