Szabadkártyás búcsúztatta Rafael Nadalt

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 8. 18:15
A 1,1 millió dollár összdíjazású dohai ATP-torna férfi egyeseinek negyeddöntőjében a világelső spanyol Rafael Nadal két játszmában, másfél óra alatt kapott ki a versenyen csak szabadkártyával induló, ám így is ötödik kiemelt francia Gael Monfilstől. A 13-szoros Grand Slam-bajnok Roger Federer viszont a második szettben megizzadt, de így is könnyedén jutott tovább a német Philipp Kohlschreiber ellen.


A spanyol az első és a második játszmában is mindössze négy-négy játékot tudott nyerni, pedig az előjelek nem ígértek számára megoldhatatlan feladatot. Monfils ellen korábban már háromszor is találkozott, amellett, hogy mind a három találkozót megnyerte, a spanyol még szettet sem vesztett, ráadásul egyik játszmában sem csinált többet ellene három játéknál, tehát simának mondhatjuk az aktuális világelső akkori sikereit.

 

Nadal legutóbb 2008 májusában nem jutott el legalább az elődöntőig azon a tornán, amelyen elindult: Rómában a második fordulóban honfitársa, Juan-Carlos Ferrero állította meg. Volt még egy párizsi negyeddöntős búcsúja is, bár az orosz Nyikolaj Davigyenko ellen végül feladni kényszerült a találkozót.

 

Eközben Roger Federer megküzdött a német Kohlschreiberrel, de végül a második szett rövidítést jobban bírta idegekkel a svájci zseni és bejutott a négy közé. Az egykori világelső kétszer bukta el szerváját, viszont négy ászt ütött, az elődöntőben akár Andy Murrayvel találkozhat, aki jelenleg is játszik.

 

A tornán a negyedik helyen kiemelt amerikai Andy Roddick ugyancsak két játszmában verte a román Hanescut.

 

TENISZ, ATP DOHA, 1,11 MILLIÓ DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, NEGYEDDÖNTŐ:
Monflis (francia, 5.) – Nadal (spanyol, 1.) 6:4, 6:4
Federer (svájci, 2.) – Kohlshcreiber (német, 8.) 6:2, 7:6 (8-6)
Roddick (amerikai, 4.) – Hanescu (román) 6:3, 6:2
A. Murray (brit, 3.) – Sztakhovszkij (ukrán) 6:4, 6:2