Sláger az Arénában: diadal rövidítésben

Szerző: shLétrehozva: 2010. október 30. 19:57
Hatalmas közönségsikert és két rendkívül kiélezett rangadót hozott a 3. Tennis Classics a Pap László Sportarénában, ahol a jelen és a közelmúlt nagyjai mutatták meg tudásukat. A legendák derbijét Mats Wilander nyerte Ivan Lendl ellen, míg az idei Grand Slam-döntősök csatájában a wimbledonban finalista Tomas Berdych múlta felül a párizsi hős Robin Söderlinget. Kísérteties hasonlóság, mindkét összecsapást a Bajnokok Rövidítése döntötte el.


 

Mats Wilander 6:4, 4:6, 10–5-re győzött a fehérsporthoz tizennégy éves szünet után visszatért Ivan Lendl ellen. Rendkívül magas színvonalú mérkőzést izgulhatott végig a publikum, csak az utóbbi években felhalmozott tapasztalat döntött a svéd legenda javára. A két ikon kiválóan ismeri egymást, profiként huszonkét találkozót, öt Grand Slam-finálét  játszottak egymás ellen.
Az utolsó labdamenet után egyébként Wilander volt a kevésbé elégedett…

„Kommentátorként jobban megy mostanában, mint teniszezőként, rengeteget hibáztam” – jelentette ki Wilander. A keményen küzdő Lendl viszont veresége ellenére pozitívan látta budapesti produkcióját: „Egyre jobban bírom a találkozókat és egyre jobban megy a játék. Eddig sokkal könnyebben vert meg Mats, mióta visszatértem. Hamarosan legyőzöm majd.”

Tomás Berdych ezután 6:7, 6:4, 10–8-ra múlta felül a világranglistán eggyel előtte álló Robin Söderlinget (5.). A cseh és a svéd klasszis nagyon komolyan vette a derbit, ez jót tett a színvonalnak. Az igazi kemény pályás összecsapás az ilyenkor megszokott adogatáscsatát hozta, amelyből végül két poénon dőlt el.

Berdych jelképesen javított a skandináv elleni 3-6-os mérlegén, sőt „visszavágott” az idei Roland Garros elődöntőjében elszenvedett vereségéért.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Győzni jön Budapestre a Terminátor
VIDEÓ! Budapestre látogat a tenisztörténet egyik legnagyobb alakja, világranglistát 270 héten át vezető, 94 ATP-versenyt, köztük 8 Grand Slam-tornát nyerő, Terminátor becenévre hallgató Ivan Lendl, aki október elején 14 év...
Tovább a teljes cikkhez »