Simán kikapott Szávay Ági Brisbane-ben

Szerző: shLétrehozva: 2010. január 6. 08:27
A keddi páros kudarc (1:6, 1:6) után az egyéniben is búcsúzott Szávay Ági a 220.000 dolláros ausztráliai WTA versenytől. A világranglistán 39. magyarnak esélye sem volt Daniela Hantuchova ellen a negyeddöntőbe jutásra. A negyedik kiemelt szlovák 1 óra 11 perc alatt könnyedén 6:3, 6:1-re verte. Így Czink Melinda magára maradt Bribane-ben.


A modell alkatú, 26 éves poprádi pályafutása során először bizonyult jobbnak Szávaynál, aki 2007 augusztusában, New Havenben, hat hónappal később Párizsban győzte le.

Szávay a statisztika alapján nem adogatott rosszul, 68 százalékkal ütötte be az első szerváit, de így is ötször örülhetett fogadóként a szlovák. Szávay az 56 adogatópontjából csak 25-öt tudott megnyerni, ami ezen a szinten nagyon kevés a boldogsághoz.

A nagy kérdés, hogy Szávay Ági beleszaladt egy remek napot kifogó Hantuchovába, vagy továbbra is vergődik, nem tud kimászni abból a mély gödörből, amibe a tavaly júliusi budapesti diadala után került?

A második szett elején ugyan brékhátrányba került, de gyorsan fordított és 6:4, 6:3-ra nyert Szeszil Karatancseva ellen a teniszvilág körforgásába most visszatérő Justine Henin. A korábbi világelső ellenfele a negyeddöntőben Czink Melinda lesz a 220 ezer dollár összdíjazású brisbane-i versenyen.


A belga és a magyar játékos még sohasem mérkőzött WTA- vagy Grand Slam-versenyen. Igaz, Henin több, mint két évet kihagyott, januárban kezdte újra a versenyzést.

Czink Melinda párosban a spanyol Arantxa Parra Santonjával már elődöntős Brisbane-ben, miután hatalmas csatában győzött a legjobb nyolc.

WTA-TORNA, BRISBANE (220 EZER DOLLÁR):
EGYES, 2. FORDULÓ:
Hantuchova (szlovák, 4.)-Szávay Ágnes 6:3, 6:1
Henin (belga)-Karatancseva (bolgár) 6:4, 6:3
PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ:
Czink Melinda, Parra Santonja (magyar, spanyol)–Koritceva, Kusztova (ukrán, fehérorosz) 7:5, 4:6, 12–10