Serena Williams segítette Babos Tímeát

Szerző: Siklós ErikLétrehozva: 2012. február 19. 11:35
Valószínűleg nem tudatosan, de a korábbi világelső Serena Williams is hozzájárult ahhoz, hogy Babos Tímea Bogota után Monterreyben is főtáblás legyen. A kolumbiai WTA Grand Prix-n az elődöntőig menetelt 18 éves magyar lány épp a jó szereplése miatt nem ért oda a következő állomás selejtezőjére, de a főtáblára várók listáján negyedik helyen állt. Végül többen visszaléptek az indulástól, közöttük Serena Williams, így Babos Tímea ott lehet a 32-es főtáblán, ahol egyébként Arn Gréta hatodik kiemeltként indul, és a két magyarhoz a selejtezőből még Marosi Katalin is csatlakozhat, aki a kvalifikáció első fordulóját sikerrel vette.


 


Nem panaszkodhat a szerencséjére Babos Tímea. Miközben egymás után nyerte a mérkőzéseket Bogotában, kicsit bosszankodhatott, hogy Monterreyben nem használhatja ki jó formáját. A történet azonban olyannyira happy enddel végződött, hogy Babos nemcsak felkerült a főtáblára, de az első fordulóban megint ideális ellenfelet kapott, a mexikói Ximena Hermoso vár rá a 16 közé kerülésért. A hazaiak első számú teniszezője 20 esztendős, az idén mindössze egyetlen ITF-versenyen indult, ott is kikapott a selejtező utolsó fordulójában, és jelenleg 395. a világranglistán, ami egyben pályafutása legjobb helyezése. Babos tehát esélyesként léphet pályára ellene. A folytatásban a svájci Stefanie Vögele és a román Sorana Cirstea (3. kiemelt) párharc győztesével találkozhat.

Arn Gréta a kínai Csang Suaj ellen mutatkozhat be, és ha továbbjut, revánsot vehet Babosért, mert várhatóan az orosz Alekszandra Panova következik, aki Bogotában egyesben és párosban is megállította a soproni lányt.

A monterreyi 220 ezer dollár összdíjazású keménypályás verseny első kiemeltje eredetileg Serena Williams lett volna, az amerikai világsztár még januárban Melbourne-ben nyilatkozott is róla, mennyire várja a mexikói szereplést, mert célja, hogy a pályafutása végéhez közeledve minél több olyan WTA-torna helyszínére jusson el, ahol korábban nem játszott. A helyi teniszrajongókat is lázba hozta Serena Williams érkezése, elővételben a jegyek 60 százaléka elfogyott, így el lehet képzelni, micsoda hidegzuhanyként élték meg, a versenyigazgatóval az élen, hogy szombaton telefonon jött a hír: az amerikai balboka-sérülés miatt nem indul Monterreyben. Serena először január elején Brisbane-ben szenvedett bokasérülést, de az Australian Openig rendbejött, majd két hete az amerikai Fed-kupa-csapatot is győzelemhez segítette a fehéroroszok ellen. Most mégis újra lesántult, a hivatalos tájékoztatás szerint az utolsó Los Angeles-i edzésén történt meg a baj. A mostani helyzet alapján legközelebb Miamiban láthatják őt a szurkolók.

Babos Tímea