Roddick könnyen búcsúztatta Gonzalezt

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 3. 07:26
Utolsóként Andy Roddick biztosította helyét a legjobb nyolc között az amerikai nemzetközi teniszbajnokságon, miután három szettben verte meg a chilei Fernando Gonzalezt. A hazai pályán szereplő, nyolcadik helyen kiemelt teniszező a negyeddöntőben a szerb Novak Djokoviccsal csap össze. A nők versenyében Jelena Jankovics könnyedén jutott a legjobb négy közé.


Mindössze nyolcvanhét percre volt szüksége Andy Roddicknak ahhoz, hogy elbúcsúztassa a tizenegyedik helyen kiemelt Fernando Gonzalezt a US Open nyolcaddöntőjében.

 

Az amerikai versenyző – aki nem volt ott a pekingi olimpián – jól játszott, nyolc ászt ütött, és mindössze hét ki nem kényszerített hibát ejtett.

 

Roddick következő ellenfele a szerb Novak Djokovics lesz, aki sérülten biztosította helyét a negyeddöntőben.

„Én jól érzem magam, ellenben Djokovicsnak tizenhat féle sérülése van” – tréfálkozott az amerikai a következő ellenfeléről, utalva arra, hogy annak előző meccsén kezelni kellett a bordáját és a sérült bokáját is.

 

Roddicknak eddig 25 tornagyőzelme van, de Grand Slam-tornát mindössze egyszer volt képes nyerni, még öt évvel ezelőtt éppen Flushing Meadowsban.

 

Ugyan 2006-ban eljutott újra a döntőig, ám ott az azóta négyszeres címvédő Roger Federer megálljt parancsolt neki.

 

A nők versenyében jelena Jankovics a papírformának megfelelően könnyedén lépett túl az osztrák Sybille Bammeren, hiszen a világranglista második helyezettje két szettben győzte le ellenfelét.

 

A szerb klasszis az első felvonást meglepően könnyedén hozta 6:1-ra, míg a másodikat már kicsit könnyedebbre vette, de így is behúzta azt 6:4-gyel.

 

A torna második kiemeltje a legjobb négy között Jelena Gyementyjevával mérkőzik majd a fináléba kerülésért.

 

US OPEN, FÉRFIAK, NYOLCADDÖNTŐ:
Roddick (amerikai, 8.) - Gonzalez (chilei, 11.) 6:2, 6:4, 6:1

 

 

 

 

 

NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ:
Jankovics (szerb, 2.) - Bammer (osztrák, 29.) 6:1, 6:4